Második fejezet - Az estély

  Délelőttöm hamar eltelt, csak két betegem volt utána pedig szabad voltam. Volt időm gondolkodni sok mindenen, de még mindig fogalmam sincs, mit kéne tennem. Diplomáztam belőle, most mégis tanácstalan vagyok, nem is tudom mi lenne a helyes és a helytelen. Mr.Styles nem egy olyan páciens, mint az eddigiek. Ő olyan, mintha nem is az én betegem lenni, mintha csak belépne az ajtómon egy baráti tárgyalásra vagy valami hasonlóra. Tudom, hogy nem szabad rá gondolnom, de lehetetlen. Ahogy leírta mit tenne velem, egyszerűen a fejembe költözött és bármivel próbálkozom képtelen vagyok kizárni őt onnan. Nem szabad rá gondolnom! De, ha csak magam elé nézek, egyből megjelenik az étteremben történt jelenet. Letegezett, miközben úgy nézett rám, mintha bármelyik pillanatban képes lenne leharapni a fejem, hogy nem tettem azt, amit ő szeretne. Viszont én nem vagyok olyan lány, akinek parancsolgatni lehet. Ő pedig pontosan ezt tette, kijelentett valamit, amit én nem teljesítettem, mert semmilyen okom nem volt rá. Nem érdekel, hogy ő mit szeretne. Teszek a véleményére, mert ő csak egy beteg, mint az összes többi, csak más. Híres és tekintélyt parancsoló, ami miatt kicsit másképpen kell vele bánnom, de bízom benne, hogy sikeresen megoldom a helyzetet, ha pedig nem, akkor ő lesz az első betegem, akiről lemondok, mert képtelen lennék együtt lenni vele pár percig is, ha úgy viselkedne, mint legutóbb. 

  Zac-kel kicsit össze is kaptunk miatta, de szerencsére hamar megoldottuk a dolgokat. Az ilyen helyzeteket képes vagyok kezelni, de az olyanokat, nem amiben Mr.Styles is benne van. Ez után a szörnyű est után, holnap reggel ismét találkoznom kell vele. Bízom benne, hogy rájött én nem egy bábú vagyok, akit irányíthat, hanem az orvosa. 

  Sóhajtva engedem meg a kádban a vizet, majd ülök le elé és várom, hogy megteljen. Lassan úgy érzem, hogy nekem is szükségem lenne valakire, hogy kiverje a fejemből őt. Ma éjjel vele is álmodtam, de az nem csak egy szimpla álom volt, sokkal inkább nevezhető erotikus jelenetnek. Annyira lekötötte a figyelmem, hogy a lányokra gondolva aludtam, akikkel eddig együtt lehetett, míg az álmomban én is egy lettem közülük. Nem bántam, hogy kikötöz, hogy nem látom, amiket velem tesz, csak élveztem az érintését. És mi az egészben a legrémisztőbb? Hogy élveztem. Zihálva ébredtem fel, tisztán éreztem, ahogy a szívem gyors tempóban ver a mellkasomban. Olyan élethű volt minden, hogy először nem is tudtam hol vagyok. Még a szobám sem ismertem fel. Ezek után képtelen voltam visszaaludni, így megpróbáltam lekötni a figyelmem magazinok olvasásával, de hát ez sem volt jó ötlet, mivel ő vigyorgott vissza rám. Teljesen rákattantam, pedig megtiltottam magamnak. 

  Ruháimtól megszabadulva ülök be a forró habok közé, majd dőlök hátra, hogy kicsit megnyugodjak. Minden rendben lesz. Túlélem az estét és holnap a vele való találkozóm is. Erős vagyok és egy ilyen kis apróság nem fog ki rajtam. Igaz érdekes lesz a vele való munka, de bízom benne, hogy sikerülni fog normálisan kezelnem a helyzetet és segítenem neki. Térdeim felhúzva fekszem bele a vízbe, hajam benedvesítve. Tenyerembe sampont nyomok, majd lassan kezdem el a hajamba dörzsölni. Fejbőröm masszírozása megnyugtató érzéssel tölt el, aminek köszönhetően képes vagyok ellazulni teljesen.

  Fél óra múlva testem törölközőbe csavarva állok a tükör előtt, miközben a hajam szárítom. Már csak két órám marad az elkészülésre és még azt sem döntöttem el, hogy miben megyek, de miután a hajam megszárítottam az lesz az első dolgom, hiszen a ruhához alakítom magam, így tudnom kell, hogy a fekete kihívóbb vagy fehér egyszerű ruhát választom. Mindkettőhöz másféle smink illik és más frizura is. Nedves tincseim a fejem tetejére kötöm, majd bújok bele fehérneműmben. 

  Lassú léptekkel indulok vissza a szobámba, majd nyitok be. Felkapcsolom a világítást, majd a felakasztott ruhák elé állok. Anya azt mondta, hogy öltözzek ki, mivel ez egy nem mindennapi estély, így választásom a fekete ruhámra esik. Felső részét csillogó kövek rakják ki, míg a szoknyája alig ér combközépig, de ezt még követi egy átlátszó fekete anyag, ami egészen a földig ér. Sosem vettem még fel, de amikor megláttam az üzletben egyből beleszerettem, most végre van egy hely, ahová fel is vehetem. A ruhát az ágyamra helyezem, majd eléje a fekete magassarkúm, míg a másikat visszateszem a szekrénybe a többi közé. 

  Gyors léptekkel indulok vissza a fürdőbe majd kezdek el sminkelni, miközben azon gondolkodom, hogy is csináljam meg a hajam. Szemeim fekete tussal húzom ki, majd kifestem szempilláim is, így már csak az ajkam maradt, de arra még van időm. Dús hajam leengedem és ujjaimmal átfésülöm, majd a fiókból kihúzom a csavarókat, mivel úgy döntöttem, hogy hullámokat varázsolok tincseimbe. Alig tíz perc alatt csavarom fel a tincseim végeit, majd indulok vissza a szobámba, hogy felhívjam Zacet.

  - Szia - köszönök vidámon, amint felveszi a telefont.

  - Szia - mondja kicsit szomorkásan, mire én egyből rájövök, hogy történt valami.

  - Mi a baj? - kérdem aggódóan.

  - Tudom, hogy megígértem neked, de sajnos nem tudok elmenni veled. Tényleg sajnálom, de a főnök kijelentette, hogy holnapra szüksége van a kész munkára és még a felével sem vagyok kész. Sokkal inkább tölteném veled az időt, de sajnos nem tehetem meg. Nagyon haragszol? - kérdi halkan.

  - Megértem - sóhajtok fel. - A munkád az első és ez így is van jól. Kibírom majd valahogy, hiszen ott lesznek a szüleim és nem is terveztem sokáig maradni, mivel holnap dolgoznom kell. Nem haragszom rád, és remélem sikerül befejezned a munkád.

  - Hát biztos egész éjszaka fent leszek, de sikerülni fog - morogja. - Viszont később felhívlak, hogy lássam mi van veled, rendben?

  - Azért aludj is valamit - kérem meg. - Várni fogom a hívásod, de most nekem is mennem kell, mivel még el kell készülnöm. Később beszélünk, szia!

  Hát nem haragszom rá, de csalódott vagyok. Szerettem volna, ha ő is ott van velem és nem egyedül kell kibírnom egy újabb unalmas estélyt, de a szüleimmel lehetek, pár órára csak, de legalább láthatom őket, mert amióta eljöttem Amerikából nagyon ritkán sikerül találkoznunk. 

***

  Készen állok a tükör előtt és még utoljára igazítok egyet a tincseimen, majd táskám felkapva igyekszem az ajtó felé, mivel már hallom a taxis dudálását. Tudom, hogy nem szép dolog így érkezni, de ebben a pillanatban nem érdekel. A saját kocsimmal nem jöhettem, mivel inni is fogok, így nem vezethettem volna, más választásom nem maradt, mint taxiba ülni...

  A hatalmas szálloda előtt állva sóhajtva indulok el a bejárt felé. Csak reménykedni tudok benne, hogy hamar megtalálom anyáékat és nem kell olyan emberekkel elbeszélgetnem, akiket eddig még sosem láttam. A cipőm sarka kopog a kihalt folyosón, ahogy a teremhez közeledek. Az ajtóban állva, behunyom a szemem, majd mély lélegzetet veszek és belépek. Az egész termet halk zene borítja be, amit az emberek beszélgetése egészít ki. Mosolyogva bólint vissza a rám vigyorgó vendégeknek, majd indulok el a tömegben anyáék kutatására, akiket hamar meg is találok. 

  - Édesem - siet elém anya, majd fogja meg kezeim - csodásan nézel ki - mosolyog rám. - Tudtam, hogy jól fogsz dönteni - ölel magához. - Örülök, hogy újra láthatlak.

  - Köszönöm, anya - ölelem vissza. - Én is, nagyon hiányoztok - sóhajtom, majd nyomok egy puszit az arcára és távolodom el tőle, apát kutatva.

  - Apád is itt van ne aggódj - fogja meg a kezem, majd kezd el vezetni a tömegben - egy nagyon kedves fiatalemberrel beszélget, de drágám, nem úgy volt, hogy magaddal hozod a barátod? - fordul vissza felém.

  - De, viszont az utolsó pillanatban közbejött neki valami, így nem tudott elkísérni, de ígérem, hogy megismerkedhettek majd vele - mosolygok rá, majd indulunk tovább apa felé.

  Pár másodperc múlva meg is pillantom őt, miközben egy férfival beszélget... Nem, ez nem lehet igaz! Göndör fürtök, hasonló testalkat, ugye ez csak valami rossz vicc? Nem lehet itt, biztosan összetévesztem valakivel. A szívem minden lépéssel gyorsabban dobog, miközben szabad kezemmel idegesen szorongatom a táskám. 

  - Kislányom - ölel magához apám, amint megpillant. Ölelő karjaiban megnyugszom, nem törődöm a tarkómon érzett bizsergéssel, ami ismerős, csak hagyom, hogy apám szorosan tartson a karjai között. - Gyönyörű vagy - suttogja, majd hátra lép. - Engedd meg, hogy bemutassam neked a fiatalember. Harry ő az én gyönyörű kislányom, Mia Wilson. Kicsim ő Harry Styles - mutat felé, mire én idegesen harapok az ajkamba. Mit kéne most tennem vajon elárulja, hogy mi már találkoztunk? Tekintetem lassan vezetem az arcára, majd mosolyodom el.

  - Örülök a találkozásnak Mr.Styles - üdvözlöm halkan, mire ő mosolyogva nyúl a kezemért, majd nyom rá egy csókot, amitől bizseregni kezd a bőröm.

  - Részemről az öröm Mia, de szólíts csak Harrynek, nem vagyok olyan idős. Mr.Styles-nak csak az apámat szokták nevezni - ereszti el a kezem. Érzem, ahogy az arcom lassan ellepi a halvány pír. Hogy fogom én túlélni az estét, ha még ő is itt van? 

  - Drágám - szólal meg anya apára nézve - még nem is üdvözöltük a házigazdákat, gyere keressük meg őket.

  Nem akarom elhinni, hogy anya képes erre. Biztos vagyok benne, hogy látja milyen zavarban vagyok a társaságában, így most még kettesben is hagy vele. Kedvesen rám mosolyognak majd egymásba karolva indulnak el a tömegben, engem egyedül hagyva vele. Tekintetemmel a földet pasztázom, miközben ő végig engem néz. Már éppen azon vagyok, hogy sarkon fordulok és elmegyek valami italért, amikor megfogja kezem, majd összekulcsolja ujjainkat. Azonnal bizseregni kezd a bőröm, szeretném elrántani az érintése alól, de egyszerűen nem tudok parancsolni a kezemnek. Olyan kellemes érzéssel tölt el, ahogy a kézfejem simogatja az ujjával, hogy képtelen vagyok rá.

  - Gyönyörű vagy ma este Mia - hallom meg rekedt hangját közel a fülemhez, mire ijedten lépek egyet hátra. - Nem kell zavarban lenned - mosolyog rám, amitől nekem csak nagyobb lesz a torkomban lévő gombóc. - Gyere menjünk egy nyugodtabb helyre, ahol tudunk beszélgetni - néz a szemembe.

  - Nem Mr.Styles - motyogom csendesen. - Nincs miről beszélnünk és nekem most dolgom van - mondom gyorsan. - Ha megengedi, akkor most elmennék...

  - Tegezz Mia! - parancsol rám. - Különben pedig semmi dolgod sincs, csak tőlem akarsz megszabadulni, de megsúgom, hogy nem fog sikerülni - rázza meg a fejét. - Beszélni szeretnék veled és te is pontosan tudod, hogy beszélni fogunk.

  - Nem szeretem, ha parancsolnak nekem - nézek rá ingerülten. - Nem fogok önnel beszélni, mert nem kötelezhet rá - rántom ki kezem a szorításából, majd fordulok meg, de mielőtt még elindulhatnék hátulról fél karral átölel.

  - Ne ellenszegülj nekem - sziszegi. - Utálom, ha ezt teszik, főképpen akkor, mikor tudom, hogy te is annyira szeretnéd, mint én, hogy beszélgessünk vagy talán nem férkőztem a fejedbe? Nem gondolsz rám, mert én minden nap - suttogja a fülembe, mire én lehunyom a szemeim. 

  - Eressz el - kérlelem halkan. - Csak engedj el...

  - Ne csinálj jelenetet, mert abból egyikünk sem jönne ki jól - sóhajt fel. - Most pedig gyere szépen velem, hogy beszélhessünk. 

  Kezét elveszi a hasamról, majd mellém állva helyezi a derekamra és vezetni kezd. Nem akarok vele kettesben maradni. Beszélni sem akarok vele, mivel fogalmam sincs, hogy mit mondanék neki. Igaza van és ezzel ő is pontosan tisztában van, de sosem vallanám be neki. Lassan tárja ki előttem az ajtót, majd enged előre. A teraszon találom magam, mire a hűvös levegő kicsit megnyugtat, de amint megérzem, hogy a hátamhoz férkőzik, majd mindkét kezével átölel és a nyakamba sóhajt.

  - M-mit csinálsz? - kérdem remegő hangon. Ajkát a nyakamra nyomja majd nedves puszikat hagy a bőrömön. - Hagyd abba, kérlek...

  - Miért félsz ennyire? - kérdi morogva. - Nem bántalak, ahogy azokat a nőket sem bántottam, ők is akarták. Lazulj el egy kicsit és inkább élvezd, mert tudom, hogy harcolsz a testeddel, aki vágyik az érintésemre.

  - Én nem félek, csak egyszerűen nem helyes - motyogom. - Nekem barátom van és te a páciensem vagy, ilyen nem történhet meg közöttünk. Komoly betegséged van és ezt te is tudod.

  - Mindketten tudjuk, hogy semmi bajom - harap a bőrömbe. - Az nem betegség, hogy sok egyéjszakás kalandom van, csak annyit mutat, hogy nincs időm komoly kapcsolatra, de talán veled valahogy még ezt is megoldanám - motyogja a bőrömbe.

  - Ne tedd ezt - suttogom. - Kérlek, eressz el. Nem akarom, hogy ezt tedd.

  - Hazudsz - mosolyog a nyakamba. - Nem is foglak erősen, ha szeretnél már rég kiszabadulhattál volna a karjaim közül, de nem akarsz, a tested vonzza az enyémet ezt neked is látnod kell.

  - Nem! - csattanok fel. - Ennek semmi értelme, kérlek engedj el... - mondom a könnyeimmel küszködve.

  Nem vagyok gyenge, sosem voltam az, azóta a nap óta. Most sem azért érzem, hogy bármelyik pillanatban rám törhet a sírás, hanem, mert tudom, hogy igaza van. Én menekülni szeretnék, de a testem nem. A testem vágyik az érintésére és jól esik neki, ahogy nedves csókokat hagy a bőrömön, de én nem akarom ezt. Barátom van és tényleg kedvelem őt, nem tehetem ezt vele. Nem így, nem itt és nem vele. A páciensemmel. Észre sem vettem, hogy eleresztett és elém állt, majd szorosan magához ölelt.

  - Nem kell megijedned magadtól kedvesem - suttogja a hajamba. - Nincs benne semmi rossz, ha élvezed, amit veled teszek. Csak felejtsd el egy pillanatra, hogy ki vagyok és engedd el magad  - simogatja csupasz hátam, amitől libabőrös leszek. - Nem foglak bántani, sosem tennék ilyet - folytatja, majd kicsit eltol magától és lenéz rám. - Az ajkadat rágcsálod - pillant a számra. - Én pedig mindennél jobban szeretném megcsókolni azokat a vörös ajkakat - morogja közelebb hajolva hozzám. - De még nem lehet - áll meg. - Viszont holnap szeretném, ha velem vacsoráznál a lakásomon - kéri halkan, mire én nyelek egyet.

  Nem ebbe soha nem megyek bele. Nem akarok vele vacsorázni, nem akarok a lakására menni, csak minél távolabb akarok tőle kerülni. Az ajkamon érzem meleg leheletét, amitől lehunyom a szeme, mert ha továbbra is az ajkát bámulom valami hülyeséget követek el.

  - Ne gondolkozz ennyit Mia, ez nem egy kérdés volt vagy kérés, ez egy kijelentés volt és szeretném, ha nem szegülnél ellent. Ígérem, hogy semmit sem teszek, amit nem szeretnél, csak engedd meg nekem, hogy veled töltsem a holnap estét.

  - Nem lehet - lehelem. - Én foglalt vagyok és ön a páciensem - lépek hátra, mire karjait maga mellé ejti. Egészen addig lépkedek, míg a falnak nem ütközöm. Lassan emelem rá a tekintetem, majd várom a reakcióját. Látom, hogy feszült, ezt tisztán kivehető róla. Az én lábaim viszont úgy remegnek, hogy bármelyik pillanatban felmondhatják a szolgálatot. - Kérem menjen el.

  - Elmegyek - jelenti ki. - de holnap velem vacsorázol és nincs vita! - néz mélyen a szemembe, majd lép be a mellettem lévő ajtón. Ez nem történhet meg velem!

Sziasztok! Meghoztam a második részt, mivel ma volt egy kis időm megírni. De nem lesznek ilyen gyakran részek mostantól, mivel nem tudok ennyi felé szakadni. De nagyon kíváncsi lennék a véleményeitekre és elhatároztam, amíg legalább egy személy nem fejti ki bővebben mit gondol, nem hozok új részt, még akkor sem, ha megírtam. Tudom, hogy csúnya dolog, de kíváncsi vagyok a véleményeitekre és valahogy el szeretném érni, hogy írjatok és valószínűleg ez az egyetlen lehetőségem... Remélem tetszett! Hamarosan jelentkezem!