 |
| Mia Wilson |
Gondolataimba merülve lapozgatom az előttem elterülő aktát. Annyira fiatal ahhoz, hogy ilyen problémákkal rendelkezzen. Ha mondhatom Londonban a királynő után ő az egyik leghíresebb személy. Mindenki ismeri a nevét és eddig még sosem hallottam egy rossz dolgot sem róla. Igaz a barátnőit gyakran váltogatja, de sosem gondoltam volna, hogy mind azért távozik tőle, mert bántalmazza őket. Egyáltalán jó szó a tettére a bántalmazás? Pályafutásom során, sosem vettem fel úgy beteget, hogy az egyik barátom kért meg rá, de most kivételt tettem. Annyira megrémisztett, amit mesélt róla, hogy a nőkön éli ki vad vágyait az illető, hogy úgy éreztem segítenem kell neki. Igaz eddig csak egyetlen ilyem problémájú betegem volt és ő is megfutamodott a második alkalomkor, de valamiért úgy érzem, hogy a híres Mr.Styles nem lép le ilyen hamar. Nem hátrál meg ha akadályokba ütközik, addig küzd, míg el nem éri a célját vagyis a média ilyen személynek írja le és tetteiből én is erre a következtetésre jutottam. De tanulmányaim során rájöttem, hogy az ilyen problémákkal rendelkező emberekkel mindig történt valami a múltjukban, hogy ilyenek lettek. Nem véletlen, ha egy férfi a nőkön éli ki vágyat, mélyen elrejtve megvan az oka is tettének, csak felszínre kell hozni, meg kell fejteni. Bízom benne, hogy képes leszek rajta segíteni, mert megérdemli. Sora viheti még a jövőre nézve, hiszen alig 27 éves és már milliárdos, egy hatalmas cég vezetője és mindent megkaphat, amit csak akar. Viszont a betegsége miatt, gondolom még nem volt egyetlen hosszabb ideig tartó kapcsolata sem és ezen szeretnék segíteni, hiszen mindenki megérdemli a boldogságot. Nem számít, hogy milyen ember volt, csak az, hogy megváltozott és már nem az. Én így gondolkodom, hogy minden egyes ember megtud változni, ha szeretne. Maga mögött tudja hagyni a fájdalmas múltat és egy új életet élhet, ami számára és a partnere számára is jó. Előre látom, hogy nem lesz könnyű dolgom, hiszen a barátom leírásából nagyon makacs személyiség, de az egyetemen sokat tanultam és rájöttem, hogy lehet kezelni az ilyen embereket. Nem könnyű, de nem is lehetetlen, ha meg akarunk velük tanulni bánni, akkor néha nekünk is engednünk kell és megpróbálni úgy alakítani a dolgokat, hogy mindkettőnknek jó legyen.
Tekintetem a falon ketyegő órára vezetem, majd felsóhajtok. Már csak pár perc és megérkezik, hiszen alig negyed óra és kilenc lesz, ami a megbeszélt időpontot jelenti. Louis szavaiból kivéve, nem akar kezelésre járni, mivel neki nincs rá szüksége, így biztos vagyok benne, hogy ezt ki is fogja jelenteni, amint megérkezik. Viszont én nyugodtam fogom fogadni, nem ő az első betegem, aki kijelentette, hogy soha többet nem jelenik meg és neki nincs szüksége kezelésre, következő alkalommal mégis itt ül a kanapémon. Egy újabb kortyot iszom gőzölgő teámból, majd a kopogásra felkapom a fejem. Amint a kilincs lenyomódik, egyből felpattanok a székemből, hogy üdvözöljem őt.
Sok képet láttam róla, de az emberek nem hiába mondják azt, hogy élőben teljesen másak, mint egy fényképen. Ez vele is így van. Teljesen más a kisugárzása, mint egy fényképen. Szürke öltönyt visel, fekete nyakkendővel. Amint az ajtó bezáródik mögötte rám emeli zöld tekintetét és alaposan végigmér, de én tűröm, hiszen tudom, hogy nem tilthatom meg neki, még ha szeretném is. Perzselő tekintetétől megremegnek a térdeim, de szerencsére az asztal eltakarja őket, így neki ez fel sem tűnhet, bár az ajkán lévő vigyor miatt kétségeim támadnak. Sokan mondták, hogy a tekintete olyan, mintha átlátna rajtad, én eddig nem hittem el, de most én magam is megtapasztalhatom, hogy milyen érzés, amikor téged néz. Kecses mozdulatokkal közelíti meg az asztalom, majd áll meg előtte, mire én szólásra nyitom a szám.
- Jó reggelt Mr.Styles - mosolygok rá. - Miss Wilson vagyok, akivel heti két alkalommal fog eltölteni egy-egy órát, kérem foglaljon helyet - mutatok az üres helyekre.
Oldalra billentett fejjel néz rám, majd harap az alsó ajkába. Bele sem akarok gondolni, hogy mi játszódhat le most a fejében, de az a baj, hogy elég jól ismerem ezt a tekintetet. Zakóját megigazítva foglal helyet a velem szembe lévő székén, mire én is visszahelyezem magam a forgószékembe, majd lábaim keresztbe téve, helyezem kezeim az asztalra, majd várom, hogy megszólaljon.
- Csodásabb már nem is lehetne - morogja. - Remélem tisztában van vele Miss Wilson, hogy nem akarok itt lenni és a következő alkalomra el sem jövök, bár... - gondolkodik el - ha egy másik helyen találkozhatnánk nem utasítanám vissza az ajánlatot az egyszer biztos - nedvesíti be alsó ajkát, a szemembe nézve.
- Sokan mondták már azt, hogy nem jelennek meg, de mégis megtették, bízom benne, hogy ez önnel is így lesz - húzom ki magam. - Nézze, tudom, hogy ebben a pillanatban bárhol szívesebben lenne, így minél hamarabb kezdjük el, annál hamarabb szabadulhat - közlöm vele, mire ő sóhajtva bólint. - Tudja, hogy miért van itt Mr.Styles? - teszem fel az első kérdést, amit az összes betegnek felszoktam.
- Mert az idióta barátom azt hiszi, hogy beteg vagyok, pedig ez egyáltalán nincs így. Semmit sem követtem el abból, amit ő mondott önnek és remélem ezzel tisztában is van. Nem olyan ember vagyok, aki képes lenne nőket bántalmazni.
- Szóval ön szerint nem bántotta őket, akkor elmondaná nekem, hogy mit tett velük? - veszek egy mély levegőt.
- Beleegyeztek, hogy azokat a dolgokat tegyem velük. Sosem kényszerítettem őket semmire, ha leállítottak, akkor megálltam, nem értem, hogy mi ezzel a probléma. Nem vagyok egy beteg állat, aki a vágyai kielégítése érdekében nőket ver, ők is száz százalékig benne vannak a dologban - közli velem.
Nehezemre esik elhinni, amit mond. Nem tudom elképzelni, hogy bármelyik nő képes lenne beleegyezni, hogy valaki üsse őket és azt ők is élvezzék. Ha mégis létezik ilyen személy, akkor biztosan beteg, mert ez nem normális dolog. Kíváncsian fürkészem a tekintetét. Próbálom megfejteni mi járhat a fejében, mire gondolhat ebben a percben, de nem sikerül, így maradok az általános módszernél és felteszem neki a kérdést.
- Mire gondol most Mr.Styles? - tűröm a fülem mögé egyik kósza tincsem.
- Szerintem ön bele sem akar gondolni, hogy mi jár az én fejemben Miss Wilson - hajol közelebb - de mivel ilyen kedvesen kérte tőlem, megosztom önnel - mosolyodik el. - Tudja azt képzelem el magamban, hogyan szegezném a falhoz és érinteném meg. Hogyan érném el magánál, hogy elfogadja olyan dolgokat is élvezni lehet, amiről azt hitte csak fájdalmat okozhat - szólásra nyitnám a szám, hogy leállítsam, de mutató ujját felemelve állít meg. - Várja meg, hogy befejezzem Miss Wilson. El sem tudja képzelni, hogy reagálna a teste az érintéseimre, de én tudom. Tudom, mert ön nyitott könyv előttem és ha hiszi, ha nem biztos vagyok benne, hogy élvezné is, minden mozdulatom. Szeretné, ha megérinteném? - kérdi lágy hangon, mire teljesen megdermedek.
Mi a fene folyik itt? Hogy jutottunk el ide a beszélgetésünkből? Hiszen itt nem rólam kéne szó legyen, hanem róla. Én kellene kérdéseket feltennem neki, nem pedig fordítva. De a fenébe is, a vérem máris gyorsabban kering a testemben, ahogy a szívem is gyorsabban dobban. Nem akarom elfogadni, de ahogy kiejti a szavakat tökéletes ajkain, felizgat. Viszont neki ezt nem szabad sosem megtudni, bár abból az önelégült vigyorából, biztosan sikerült elárulnom valamivel magam.
- Az ajkát rágcsálja, talán nem felizgattam a szavaimmal? - vonja fel a szemöldökét, mire én fejem megrázva térek vissza.
- Ez nem ide tartozik Mr.Styles - jelentem ki határozottan. - Kérem ne próbálja másra terelni a témát, mert itt csak ön fontos. A betegségével kell foglalkoznunk és nem mással.
- Én csak a kérdésére válaszoltam - mosolyog rám. - Ön jött zavarba attól, amit mondtam és ez is annak a jele, hogy igazam van. Ugyanúgy szeretné, ha megérinteném önt ebben a percben, ahogy én magam is, de mint azt tudjuk itt nem történhet meg, viszont később találkozhatnánk és megmutatnám önnek mit nevez ön betegségnek. Biztos vagyok benne, hogy megváltozna a véleménye, ha részese lenne. Ötkor jár le a műszakja, önért jövök és elviszem vacsorázni, ahol majd kellemesen elbeszélgethetünk és akár utána folytathatnánk nálam, de nekem most mennem kell - áll fel. - Ötkor találkozunk, viszlát Miss Wilson - lép ki az ajtón, mielőtt még megszólalhattam volna.
Dermedten ülök a székemben, visszagondolva az eltelt percekre. Ilyen még sosem fordult velem elő, egy betegem sem tudta belém fojtani a szót, de neki sikerült. Alig volt itt egy negyed órát és sikeresen uralkodott felettem, pedig nem lett volna szabad. Sosem engedhetem meg, hogy ezt tegyék velem, hiszen ők a betegeim. Nekik nincs közük hozzám, de ő mégis elérte, hogy zavarban érezzem magam. De, ami a legjobban bánt, hogy én is képes voltam elképzelni, amint a falhoz szegez és megérint. Orvos létemre hagytam magam elkalandozni szavai hallatán, ami megrémiszt. Talán azért sikerült neki, mert ő más, mint a többiek. Ő uralkodó típus, akinek még sosem mondtak nemet, de én most fogok. Semmi sem kötheti le a figyelmem a következő alkalomkor, csak a betegsége. Nem engedhetem meg magamnak, hogy beférkőzzön a fejembe és összezavarjon. Nem ismer engem és nem is fog megismerni.
Ma este különben is randim lesz, így nem is lesz időm rá gondolni, csak a partneremmel fogok foglalkozni, aki megérdemli minden figyelmem, mert úgy érzem, hogy vele önmagam lehetek. Kedvel és én is kedvelem őt, nem kell semmi több. Most egy nyugodt vacsorára és párkapcsolatra van szükségem. Nem akarok bonyodalmakat az életembe, mert abból kaptam már eleget, az elmúlt fél évben és dosztig elég volt.
A gondolkozás telefonom rezgése zavarja meg. Anyám mosolygós arca néz vissza rám, minek következtében az én ajkam is mosolyra húzódik. Hiányzik a családom, de hamarosan meglátogatnak, mivel szerdán lesz egy esemény, amin ők is részt vesznek, így én is el kell rá menjek, pedig nem vagyok oda az ilyen puccos dolgokért, de az ő kedvükért bármire képes lennék.
- Szia drágám - hallom meg anyám lágy hangját. - Tudom, hogy munka közben zavarlak, de szerettem volna hallani a hangodat és beszélni veled.
- Szia anya, nem zavarsz, egyedül vagyok - nyugtatom meg. - Éppen most ment el a betegem - teszem még hozzá. - Miről szeretnél velem beszélni?
- Drágám, remélem nem felejtetted el a szerda estét. Tudjuk apáddal, hogy nem szereted az ilyen estélyeket, de hivatalosak vagyunk rá és veled is szeretnénk találkozni, mivel nem maradhatunk a városban tovább, mivel szüksége van ránk a vállalatnak, itthon.
- Nem felejtettem el, nem kell aggódnod. Igen tudom, hogy nem maradhattok éppen ezért fogok elmenni és úgy tenni, mintha élvezném az egészet - sóhajtok fel.
- Mindketten tudjuk, hogy az nem fog neked menni - nevet fel anya. - Utoljára sem jött össze, de semmi baj, megértjük, hogy nem vagy oda értük, mi is csak azért veszünk részt rajtuk, mert a cég miatt fontosak. Tudod már miben jössz?
- Igen a cégért mindent meg kell tenni. Még nem döntöttem el, de két ruha közt fogok választani, de csak az utolsó pillanatban, engem ismerve - kuncogok fel. - De ne fogok szégyent hozni rátok. Nem iszom le magam annyira, mint a múltkor, mivel most társaságom is lesz, ha még mindig benne van, hogy velem jöjjön.
- Jaj, el sem tudod képzelni, hogy apáddal mennyire szeretnénk megismerni a lovagodat - hallom a hangján, hogy mosolyog. - Amióta megismerkedtetek érzem rajtad, hogy boldogabb vagy, ami minket is örömmel tölt el.
- Túlléptem rajta anya - szólalok meg halkan. - Már nem érdekel mi volt, képes vagyok új kapcsolatot kialakítani valakivel, csak nem megy olyan könnyen, de dolgozom rajta.
- Rendben édesem, örülök, hogy próbálkozol. De nekem most mennem kell, mert újabb tárgyalásom lesz - közli velem. - Vigyázz magadra. Puszilunk és szerdán találkozunk.
- Szia anya - teszem le a telefont.
Tekintetem a falon ketyegő órára vezetem, majd felsóhajtok. Már csak pár perc és megérkezik, hiszen alig negyed óra és kilenc lesz, ami a megbeszélt időpontot jelenti. Louis szavaiból kivéve, nem akar kezelésre járni, mivel neki nincs rá szüksége, így biztos vagyok benne, hogy ezt ki is fogja jelenteni, amint megérkezik. Viszont én nyugodtam fogom fogadni, nem ő az első betegem, aki kijelentette, hogy soha többet nem jelenik meg és neki nincs szüksége kezelésre, következő alkalommal mégis itt ül a kanapémon. Egy újabb kortyot iszom gőzölgő teámból, majd a kopogásra felkapom a fejem. Amint a kilincs lenyomódik, egyből felpattanok a székemből, hogy üdvözöljem őt.
Sok képet láttam róla, de az emberek nem hiába mondják azt, hogy élőben teljesen másak, mint egy fényképen. Ez vele is így van. Teljesen más a kisugárzása, mint egy fényképen. Szürke öltönyt visel, fekete nyakkendővel. Amint az ajtó bezáródik mögötte rám emeli zöld tekintetét és alaposan végigmér, de én tűröm, hiszen tudom, hogy nem tilthatom meg neki, még ha szeretném is. Perzselő tekintetétől megremegnek a térdeim, de szerencsére az asztal eltakarja őket, így neki ez fel sem tűnhet, bár az ajkán lévő vigyor miatt kétségeim támadnak. Sokan mondták, hogy a tekintete olyan, mintha átlátna rajtad, én eddig nem hittem el, de most én magam is megtapasztalhatom, hogy milyen érzés, amikor téged néz. Kecses mozdulatokkal közelíti meg az asztalom, majd áll meg előtte, mire én szólásra nyitom a szám.
- Jó reggelt Mr.Styles - mosolygok rá. - Miss Wilson vagyok, akivel heti két alkalommal fog eltölteni egy-egy órát, kérem foglaljon helyet - mutatok az üres helyekre.
Oldalra billentett fejjel néz rám, majd harap az alsó ajkába. Bele sem akarok gondolni, hogy mi játszódhat le most a fejében, de az a baj, hogy elég jól ismerem ezt a tekintetet. Zakóját megigazítva foglal helyet a velem szembe lévő székén, mire én is visszahelyezem magam a forgószékembe, majd lábaim keresztbe téve, helyezem kezeim az asztalra, majd várom, hogy megszólaljon.
- Csodásabb már nem is lehetne - morogja. - Remélem tisztában van vele Miss Wilson, hogy nem akarok itt lenni és a következő alkalomra el sem jövök, bár... - gondolkodik el - ha egy másik helyen találkozhatnánk nem utasítanám vissza az ajánlatot az egyszer biztos - nedvesíti be alsó ajkát, a szemembe nézve.
- Sokan mondták már azt, hogy nem jelennek meg, de mégis megtették, bízom benne, hogy ez önnel is így lesz - húzom ki magam. - Nézze, tudom, hogy ebben a pillanatban bárhol szívesebben lenne, így minél hamarabb kezdjük el, annál hamarabb szabadulhat - közlöm vele, mire ő sóhajtva bólint. - Tudja, hogy miért van itt Mr.Styles? - teszem fel az első kérdést, amit az összes betegnek felszoktam.
- Mert az idióta barátom azt hiszi, hogy beteg vagyok, pedig ez egyáltalán nincs így. Semmit sem követtem el abból, amit ő mondott önnek és remélem ezzel tisztában is van. Nem olyan ember vagyok, aki képes lenne nőket bántalmazni.
- Szóval ön szerint nem bántotta őket, akkor elmondaná nekem, hogy mit tett velük? - veszek egy mély levegőt.
- Beleegyeztek, hogy azokat a dolgokat tegyem velük. Sosem kényszerítettem őket semmire, ha leállítottak, akkor megálltam, nem értem, hogy mi ezzel a probléma. Nem vagyok egy beteg állat, aki a vágyai kielégítése érdekében nőket ver, ők is száz százalékig benne vannak a dologban - közli velem.
Nehezemre esik elhinni, amit mond. Nem tudom elképzelni, hogy bármelyik nő képes lenne beleegyezni, hogy valaki üsse őket és azt ők is élvezzék. Ha mégis létezik ilyen személy, akkor biztosan beteg, mert ez nem normális dolog. Kíváncsian fürkészem a tekintetét. Próbálom megfejteni mi járhat a fejében, mire gondolhat ebben a percben, de nem sikerül, így maradok az általános módszernél és felteszem neki a kérdést.
- Mire gondol most Mr.Styles? - tűröm a fülem mögé egyik kósza tincsem.
- Szerintem ön bele sem akar gondolni, hogy mi jár az én fejemben Miss Wilson - hajol közelebb - de mivel ilyen kedvesen kérte tőlem, megosztom önnel - mosolyodik el. - Tudja azt képzelem el magamban, hogyan szegezném a falhoz és érinteném meg. Hogyan érném el magánál, hogy elfogadja olyan dolgokat is élvezni lehet, amiről azt hitte csak fájdalmat okozhat - szólásra nyitnám a szám, hogy leállítsam, de mutató ujját felemelve állít meg. - Várja meg, hogy befejezzem Miss Wilson. El sem tudja képzelni, hogy reagálna a teste az érintéseimre, de én tudom. Tudom, mert ön nyitott könyv előttem és ha hiszi, ha nem biztos vagyok benne, hogy élvezné is, minden mozdulatom. Szeretné, ha megérinteném? - kérdi lágy hangon, mire teljesen megdermedek.
Mi a fene folyik itt? Hogy jutottunk el ide a beszélgetésünkből? Hiszen itt nem rólam kéne szó legyen, hanem róla. Én kellene kérdéseket feltennem neki, nem pedig fordítva. De a fenébe is, a vérem máris gyorsabban kering a testemben, ahogy a szívem is gyorsabban dobban. Nem akarom elfogadni, de ahogy kiejti a szavakat tökéletes ajkain, felizgat. Viszont neki ezt nem szabad sosem megtudni, bár abból az önelégült vigyorából, biztosan sikerült elárulnom valamivel magam.
- Az ajkát rágcsálja, talán nem felizgattam a szavaimmal? - vonja fel a szemöldökét, mire én fejem megrázva térek vissza.
- Ez nem ide tartozik Mr.Styles - jelentem ki határozottan. - Kérem ne próbálja másra terelni a témát, mert itt csak ön fontos. A betegségével kell foglalkoznunk és nem mással.
- Én csak a kérdésére válaszoltam - mosolyog rám. - Ön jött zavarba attól, amit mondtam és ez is annak a jele, hogy igazam van. Ugyanúgy szeretné, ha megérinteném önt ebben a percben, ahogy én magam is, de mint azt tudjuk itt nem történhet meg, viszont később találkozhatnánk és megmutatnám önnek mit nevez ön betegségnek. Biztos vagyok benne, hogy megváltozna a véleménye, ha részese lenne. Ötkor jár le a műszakja, önért jövök és elviszem vacsorázni, ahol majd kellemesen elbeszélgethetünk és akár utána folytathatnánk nálam, de nekem most mennem kell - áll fel. - Ötkor találkozunk, viszlát Miss Wilson - lép ki az ajtón, mielőtt még megszólalhattam volna.
Dermedten ülök a székemben, visszagondolva az eltelt percekre. Ilyen még sosem fordult velem elő, egy betegem sem tudta belém fojtani a szót, de neki sikerült. Alig volt itt egy negyed órát és sikeresen uralkodott felettem, pedig nem lett volna szabad. Sosem engedhetem meg, hogy ezt tegyék velem, hiszen ők a betegeim. Nekik nincs közük hozzám, de ő mégis elérte, hogy zavarban érezzem magam. De, ami a legjobban bánt, hogy én is képes voltam elképzelni, amint a falhoz szegez és megérint. Orvos létemre hagytam magam elkalandozni szavai hallatán, ami megrémiszt. Talán azért sikerült neki, mert ő más, mint a többiek. Ő uralkodó típus, akinek még sosem mondtak nemet, de én most fogok. Semmi sem kötheti le a figyelmem a következő alkalomkor, csak a betegsége. Nem engedhetem meg magamnak, hogy beférkőzzön a fejembe és összezavarjon. Nem ismer engem és nem is fog megismerni.
Ma este különben is randim lesz, így nem is lesz időm rá gondolni, csak a partneremmel fogok foglalkozni, aki megérdemli minden figyelmem, mert úgy érzem, hogy vele önmagam lehetek. Kedvel és én is kedvelem őt, nem kell semmi több. Most egy nyugodt vacsorára és párkapcsolatra van szükségem. Nem akarok bonyodalmakat az életembe, mert abból kaptam már eleget, az elmúlt fél évben és dosztig elég volt.
A gondolkozás telefonom rezgése zavarja meg. Anyám mosolygós arca néz vissza rám, minek következtében az én ajkam is mosolyra húzódik. Hiányzik a családom, de hamarosan meglátogatnak, mivel szerdán lesz egy esemény, amin ők is részt vesznek, így én is el kell rá menjek, pedig nem vagyok oda az ilyen puccos dolgokért, de az ő kedvükért bármire képes lennék.
- Szia drágám - hallom meg anyám lágy hangját. - Tudom, hogy munka közben zavarlak, de szerettem volna hallani a hangodat és beszélni veled.
- Szia anya, nem zavarsz, egyedül vagyok - nyugtatom meg. - Éppen most ment el a betegem - teszem még hozzá. - Miről szeretnél velem beszélni?
- Drágám, remélem nem felejtetted el a szerda estét. Tudjuk apáddal, hogy nem szereted az ilyen estélyeket, de hivatalosak vagyunk rá és veled is szeretnénk találkozni, mivel nem maradhatunk a városban tovább, mivel szüksége van ránk a vállalatnak, itthon.
- Nem felejtettem el, nem kell aggódnod. Igen tudom, hogy nem maradhattok éppen ezért fogok elmenni és úgy tenni, mintha élvezném az egészet - sóhajtok fel.
- Mindketten tudjuk, hogy az nem fog neked menni - nevet fel anya. - Utoljára sem jött össze, de semmi baj, megértjük, hogy nem vagy oda értük, mi is csak azért veszünk részt rajtuk, mert a cég miatt fontosak. Tudod már miben jössz?
- Igen a cégért mindent meg kell tenni. Még nem döntöttem el, de két ruha közt fogok választani, de csak az utolsó pillanatban, engem ismerve - kuncogok fel. - De ne fogok szégyent hozni rátok. Nem iszom le magam annyira, mint a múltkor, mivel most társaságom is lesz, ha még mindig benne van, hogy velem jöjjön.
- Jaj, el sem tudod képzelni, hogy apáddal mennyire szeretnénk megismerni a lovagodat - hallom a hangján, hogy mosolyog. - Amióta megismerkedtetek érzem rajtad, hogy boldogabb vagy, ami minket is örömmel tölt el.
- Túlléptem rajta anya - szólalok meg halkan. - Már nem érdekel mi volt, képes vagyok új kapcsolatot kialakítani valakivel, csak nem megy olyan könnyen, de dolgozom rajta.
- Rendben édesem, örülök, hogy próbálkozol. De nekem most mennem kell, mert újabb tárgyalásom lesz - közli velem. - Vigyázz magadra. Puszilunk és szerdán találkozunk.
- Szia anya - teszem le a telefont.
***
Fél ötkor már minden páciensemmel végeztem, így megengedhetem magamnak, hogy hamarabb távozzak és időben érjek a megbeszélt helyre. Igaz nem csak ezért szeretnék innen minél hamarabb kijutni, hanem Mr.Styles miatt is. Még mindig bennem élnek a szavai, hogy várni fog rám ötkor, nem is akarok arra gondolni, hogy bárhová is el kéne menjek vele, így gyorsan kapom magamra a blézerem, majd táskám felkapva lépek ki az irodámból. Elbúcsúzom Norah-tól, majd a kocsim felé indulok.
Alig negyed óra alatt érek el az étteremhez. A visszapillantó tükörben megigazítom a hajam, majd kiszállok a kocsimból és elindulok a bejárat felé. Már az ajtóból megpillantom Zac mosolygó arcát, amivel engem fogad, így lépteim meggyorsítva indulok el felé.
- Szia Mia - nyom egy puszit ajkamra, majd ölel magához. Mélyen magamba szívom csodás illatát, ami megnyugtat. Az út nagy részében csak rá tudtam gondolni, ami rémisztő, mivel eddig egy fiú sem volt képes ezt elérni nálam az utóbbi időben, de neki alig negyed óra alatt sikerült, viszont bízom benne, hogy Zac képes lesz kiverni őt a fejemből. - Feszültnek tűnsz, minden rendben?
- Persze, csak a munka kifárasztott - hazudom. - De most, hogy itt vagyok veled, sokkal jobb - mosolygok rá, amitől ajkán pimasz vigyor jelenik meg. - Tudom, hogy már beleegyeztél, de azért még megkérdezlek, hogy biztos vagy-e benne. Számíthatok rád szerda este?
- Persze, hiszen már megígértem, hogy elmegyek veled. Örülök, hogy én kísérhetlek el arra az estélyre - közli velem lágyan, mire én kifújom az eddig bent tartott levegőm.
A vacsora csodásan telik. Beszélgetünk és én sikeresen elfelejtettem a ma reggeli eseményeket. Ám valami nincs rendben, érzem, hogy valaki folyamatosan engem figyel, éget a tekintete. Félek a hátam mögé nézni, mert nem biztos, hogy fel vagyok készülve a látványra, így továbbra is Zacen tartom szemeim.
- Na jó, elég volt ebből - sóhajt fel Zac. - Az az öltönyös hapsi már percek óta téged bámul, azt hiszem nem elég egyértelmű, hogy én vagyok a barátod - mordul fel Zac.
Mély levegőt véve fordulok hátra, majd pillantom meg őt, amint feszülten bámul. Nem akarom elhinni, hogy jól látok, tényleg itt van és engem néz. Ugyanaz az öltöny van rajta, mint reggel volt. Arcát nézve nagyon dühös lehet valakire, minden bizonnyal rám. Idegesen fordulok vissza Zac felé, majd szólalok meg.
- Megyek beszélek vele, ismerem - állok fel. - Mindjárt visszajövök.
Lassan sétálok felé, próbálva összeszedni magam, kevés sikerrel. Igazából nem is tudom, hogy miért kelt benne ilyen fura érzést a jelenléte, hiszen csak egy betegem, aki súlyos problémákkal rendelkezik, akin segítenem kell.
- Miért követ engem Mr.Styles? - kérdem tőle a szemébe nézve.
- Találkozónk volt megbeszélve, ha elfelejtetted volna - jelenti ki feszülten. - De te nem voltál az irodádba, mikor érted mentem. Nem szeretem, ha valaki csak úgy lapátra tesz, minden magyarázat nélkül.
- Már megbocsájtson Mr.Styles, de semmi sem volt megbeszélve. Ön kijelentette, hogy találkozni akar velem, de én egy szóval sem egyeztem bele, mivel ön a betegem és a megbeszélt időponton kívül nem találkozhatunk. Ha pedig nem vette volna észre, nekem barátom van, aki az asztalunknál vár rám.
- Nem érdekel a barátod - rázza meg a fejét - engem csak te érdekelsz. Meg akarom neked mutatni a világom. Egész nap csak rád gondoltam és arra, hogy miket tennék veled és tudom, hogy én is a fejedbe véstem magam - jelenti ki mosollyal az arcán.
- Ez egyáltalán nem igaz - fonom össze a kezem. - Távozzon vagy ne figyeljen, hogy a randim hátra maradt részét élvezhessem - nézek egyenesen a szemébe, majd sarkon fordulva indulok vissza Zachez. Még hallom, ahogy élesen szívja be a levegőt, majd morog valamit az orra alatt, de én nem törődök vele. Ő csak egy beteg és az is fog maradni, még ha igaza is volt abban, amit az előbb mondott. Ő csak a betegem lehet.
Sziasztok! Kicsit szomorú vagyok, hogy alig volt valami visszajelzés a prológusra, de bízom benne, hogy az első fejezet elnyeri a tetszéseteket és többen is írtok majd nekem. Még az elején vagyunk a történetnek, de bízzatok bennem, hogy sok meglepetést fogok nektek okozni. Mit gondoltak Mr.Styles-ról? Szerintetek mik történnek majd a jövőben? Kíváncsi vagyok a véleményeitekre. Remélem olvashatom őket! Hamarosan jelentkezem, amint időm engedi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése