Prológus

Mia Wilson

  Fájdalmas nyüszítés szakad fel belőlem, ahogy egy újabb ütés éri a testem. De nem is a fájdalom zavar engem, hanem az érzés, ami azt követi, az örömé. Hogy lehet valamit élvezni, ami egyben fájdalmat is okoz?! Sosem értettem ezt a dolgot, de amint megismertette velem ezt a világot, rájöttem, hogy létezik. Hogy az a sok beteg ember, aki hozzám járt kezelésre, nem hazudott és egészséges volt, csak valami olyat szerettek, amit én el sem tudtam képzelni ezelőtt, de rá kellett jönnöm én is ennek a világnak a részese vagyok, csak nem tudtam róla. Eddig nem ismertem magam, sem a testem, ellenben vele, aki már az első találkozásunkkor tudta, hogy mit kell mondania annak érdekében, hogy megindítson valamit bennem, hogy beférkőzzön a fejembe. Tudta, hogy meg fogok törni, hiába próbálkozom erősnek mutatni a már leomlóban lévő falam. Mindenki azt mondta, hogy meneküljek tőle, hogy ne engedjem magamhoz közel, hiszen beteg. De, ha ő beteg, akkor én is az vagyok? Senki se mondaná el rólam, hogy szeretem az ilyen dolgokat. Én magam sem, de ő tudta, érezte. Ezernyi könyvet elolvastam az ilyen emberekről és sosem éreztem, hogy vonzana az ilyesmi, de úgy látszik, hogy ez csak a buborékom miatt volt, amit ő sikeresen kipukkasztott. Szabadjára engedte az eddigi elzárt énem és megmutatta, hogy a fájdalmat, nem mindig fájdalom követni, hanem gyönyör. Már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam, vagy róla, csak az számít, hogy én boldog vagyok vele, a fájdalom ellenére is. Mellette akarok maradni és ez így is lesz, történjék bármi.

  - Azt hiszem kicsit elfáradtál, angyalom - szabadítja ki kezeim. - Megérdemled a pihenést - nyom csókot a csuklóimra, majd kap a karjába. - Tudod szeretem amikor engedelmeskedsz nekem, de van, hogy hiányzik az az éned, amikor minden szavamnak ellenszegültél, amikor még menekültél előlem, hiába tudtad, hogy megtalállak...

  Igen menekültem előle, ellenszegültem a szavainak, de akkor még nem ismertem ezt az életet. Amikor először lépte át a küszöböm, sosem tudtam volna elképzelni, hogy egyszer kijelentem, majd, hogy nem beteg, de megtettem. Teljesen felborította az életem, egyik percről a másikra, de megérte. Megérte megismerni Harold Edward Styles-t, aki egykor még a betegem volt. De a történetem nem ezen a napon kezdődik, hanem egy átlagos hétfői napon, ami azt hittem nem lesz más a többinél. Azon a napom, amikor új betegem érkezett... amikor megérkezett ő!

Sziasztok! Amint látjátok megnyitottam az első blogom, vagy nem is az elsőt? Talán már fent vagyok más történetekkel is, csak nem ezen a neven? Meglehet, de ezt még egy kis ideig szeretném titokban tartani, ha megengeditek nekem. Úgy érzem, hogy ebben a blogban szabadjára fogom engedni a fantáziám, nem emelek határokat, mert szeretném megtudni, hogy képes vagyok-e rá. Remélem sokan olvasni fogjátok és csatlakoztok hozzám. Ez lenne a prológus, ami a jövőt mutatja be, de az első fejezetben kezdődik el a történet igazából, amikor betoppan a rendelőjébe a híres Harold Edward Styles. Remélem kíváncsiak vagytok és várjátok, hogy megérkezzen. Hamarosan jelentkezem!