Harmadik fejezet - Látogató

  Eddig sosem menekültem el egy nehézség elől sem, legyen az bármilyen bonyolult vagy veszélyes, mindig szembeszálltam vele, de ebben az esetben nem voltam elég erős. Képtelen voltam rávenni magam, hogy bemenjek ma dolgozni, egyszerűen nem ment. Már a gondolattól is frászt kaptam, hogy ma találkozom vele, hiszen kezelése van. Eddig egyetlen páciensem sem hagytam cserben, de vele kapcsolatban az tűnt a leghelyesebbnek, hogy felhívom és megmondom neki, hogy nem tudom többet fogadni, de csak annyit értem volna el vele, hogy rajtam nevessen. Nem hiszem, hogy olyan hülye lenne, hogy ne jöjjön rá az okára, így ezt a változatot is eldobtam. A legjobb ötletnek tűnt itthon maradni és elbújni a paplan alatt, kicsit gondolkodni. Itt biztonságban vagyok, hiszen nem tudja hol lakom, de valamiért itt sem voltam nyugodt. Attól féltem egész reggel, hogy bármelyik pillanatban betoppanhat és akkor én elvesztem az irányításom. Egy idiótának érzem magam, hogy hagytam neki tegnap este, hogy megérintsen. Igaz, semmi sem történt, de ahhoz éppen elég, hogy az emlékeimbe vésse magát, hogy a fejembe férkőzzön. Nem tudtam aludni, sőt semmire sem voltam képes, csak arra gondolni, ahogy az ajka megérintette a bőröm és ez teljesen megrémisztett. Én nem vagyok ilyen, engem egy pasi nem tud elbűvölni, főképpen nem úgy, hogy barátom is van, de neki sikerült nagyon rövid időn belül. A közelében tehetetlennek érzem magam, aki képtelen gondolkodni vagy ellenállni neki és ő pedig ezt ki is használja. Saját magamtól rémülök meg, mert a szívem mélyén még élveztem is egy kicsit, annak ellenére, hogy megijesztett. Uralkodik felettem, pedig nem is ismer, képes elérni, hogy megtegyem, amire kér csak egy érintéssel. De ő a betegem. Ő nem kelthet fel bennem semmilyen érzéseket, ő nem az, akire szükségem van. Nekem egy barátra van szükségem, aki szeret, aki mellett biztonságban érzem magam és aki megvéd, egy nyugodt kapcsolatra, nem pedig egy veszélyesre. Harryben pedig pontosan ezt látom. Veszélyt. Szenvedélyt. Irányítást. Egyik sem tartozik olyan dolgok közé, amik nekem bejönnek. De azért mégis vonzódom hozzá. Hiába tagadnám, tudom, hogy így van... Nem lenne szabad, hiszen veszélyes, de a testemet nem érdekli, hogy milyen, csak annyi számít, hogy helyes, nagyon helyes és szenvedélyes. Mélyen magamban elrejtve úgy látszik vonzódom az ilyen fiúkhoz, de az épp eszem azt súgja, hogy nem szabad, hogy ezzel csak magamnak ártok és ebben nagyon is igaza van. Nem nekem valók az ilyen fiúk és nem is kellenek, nekem csak Zac kell. 

  Miután Harry egyedül hagyott a teraszon, felhívott, de fogalmam sincs, hogy miről beszéltünk. Ziháltam és remegtem, nem tudtam a mondatokra figyelni és ezt ő is észrevette, de azt gondolta, hogy a parti miatt van, hatalmasat tévedett, hiszen semmi köze sem volt hozzá. Miután elbúcsúztam tőle és bementem a terembe, paranoiás lettem. Bárhová néztem, őt láttam és ez arra késztetett, hogy minél több italt juttassak a szervezetembe, amit meg is tettem. Anya és apa természetesen nem volt oda érte, de abban a pillanatban egy csepet sem érdekelt a dolog. Csak meg akartam szabadulni a bennem lévő érzéstől, de még most sem sikerült. Még mindig érzem az érintését és a francba is, vágyom az érintésére. Bármilyen félelmetes is bevallanom vágyom rá, hogy újra megérintsen, de az sosem fog megtörténni, mivel a kezelésen kívül nem találkozok vele soha. Ez nálam hatalmas szabály, nem lehet semmilyen kapcsolat köztem és a betegem között. 

  - Mia, amikor azt mondtad nekem, hogy beteg vagy azt hittem viccelsz - szólal meg a barátnőm. - De most, ahogy nézlek, még sosem láttalak ennyire kedvetlennek. 

  - Nem vagyok beteg - rázom meg a fejem - de sokkal jobban örülnék, ha az lennék. - Bármilyen hülyén is hangzik, félek magamtól, tegnap este óta csak azon gondolkodom, amit akkor éreztem... és olyan dolgok jutnak eszembe, amik megrémisztenek. Basszus Nikki, nem tudom mi van vele.

  - Nyugodj meg - néz a szemembe. - Semmit sem értettem, abból, amit mondtál, de szeretném, ha kifejtenéd, mert nem tudom elfogadni, hogy te, aki sosem voltál ilyen, egyik percről a másikra ez lettél. Mi rémisztett meg ennyire?

  - Ő - nyögöm ki hajamba túrva. - Nem tudom, hogy mi van velem, de tegnap a partin ott volt az egyik betegem és nos, nem tudom, hogy mondjam el neked, de anyám és apám kettesben hagyott vele, mivel ők nem tudnak róla, senki sem tud róla és közeledni kezdett felém, ami teljesen elvette az eszem, de ami a legjobban zavar, hogy én is akartam, hogy közeledjen, még ha akkor nem is mertem bevallani magamnak. Kijelentette, hogy ma este vele vacsorázom a lakásán, én pedig annyira megrémültem, hogy még dolgozni sem mentem be, mivel nem akartam vele találkozni... 

  - Vonzódsz a betegedhez? - nyílnak nagyra a szemei. - Ez még sosem történt meg veled, hogy sikerült pont most?

  - Te nem láttad őt Nik, nem tudom, hogy mennyire képes az uralma alá venni a dolgokat, még engem is, pedig pontosan tudod, hogy nekem nem lehet parancsolni. Neki sikerül, eléri, hogy azt tegyem, amit ő szeretne és ez félelmetes. Nem beszélhetek a betegségéről, mert köt a titoktartás, de Nik nem akarok a karmai közzé kerülni, de már most úgy érzem, hogy ott vagyok - sütöm le szemeim. - Beférkőzött a fejembe és képtelen vagyok kiverni őt onnan.

  - Mond, hogy rosszul látom, de neked tetszik ez a pasi, igazam van? - vonja fel a szemöldökét, mire én ölembe ejtem kezeim, majd felsóhajtok. - Még szép, hogy jól látom... Mia, te is tudod, hogy nem szabad és neked ott van Zac, de azt is tudnod kell, hogy a szívnek nem tudsz parancsolni, eleinte próbálhatsz, menekülhetsz, de a végén, ha tényleg úgy van, akkor ez mind hiábavaló, mert az ő karjaiba zuhansz végül...

  - Szerinted én nem tudom? - morgom. - Tisztában vagyok vele, de nem lesz semmi. Ez csak valami hülyeség, ami felkavart és kicsit összezavart, semmi sem lesz. Nem fogom engedni. Nekem normális, nyugodt kapcsolat kell és az Zac mellett nekem tökéletes, mellette... Jézusom erre még csak gondolnom sem szabad, nincs olyan, hogy mellette.

  - Ezt neked kell eldöntened, de van rá három napod és tudom, hogy sikeresen megoldod, mert ügyes vagy, mindent képes vagy átvészelni és ezt is sikerülni fog, ha nem adod fel és nem fogod, téged ismerve. Erős vagy és azt a falat, amit felemeltél a betegeid és magad között, sziklakemény - mosolyog rám.

  Sziklakemény volt, míg ő be nem robbant az irodámba és repesztette be azt. Tisztában vagyok vele, hogy nem szabad ennyire kétségbeesnem, mert azzal csak ártok magamnak. Nem fogok tudni tisztán gondolkodni és bármelyik pillanatban elkövethetek egy hibát. De nem fogok, erős vagyok és nem érdekel. Nem érdekelhet.

  A szobában uralkodó csendet, hírtelen az apartmanom hangos csengője zavarta meg, mire én ijedten ugrottam egyet. Egyből elfog a félelem, mi van, ha ő az?

  - Nik, menj nézd meg, hogy ki az, ha ő lesz az, akkor küld el, hidd el nem kell nevet mondanom, felismered majd - suttogom. - Kérlek ne engedd, hogy bejöjjön, könyörgöm...

  Összekuporodva ülök a kanapémon, azt sem tudom mit csináljak. De a francba is, lehet nem is ő, miért félek ennyire? Paranoiás lettem, de ha akarná biztosan ki tudná deríteni, hol lakom... levegőt se merek venni, amint hallom, hogy nyílik az ajtó, majd egy mély hang szólal meg. Ő az! Ó a fene egye meg, nem akarom, hogy bejöjjön. Tisztán hallom, hogy Nik azt mondja neki beteg vagyok, feszülten várom a választ, amit meg is kapok.

  - Baromság! - vágja rá. - Csak menekülni akar tőlem, de tegnap elég pontosan kijelentettem, hogy ma velem vacsorázik és így is lesz. De ha tényleg beteg, ahogy mondja, akkor majd én vigyázok rá - jelenti ki, mire én teljesen ledermedek.

  Bassza meg! Be fog jönni és elküldi Nikkit, én pedig kettesben maradok vele. Bele se merek gondolni, hogy mi lesz, ha össze leszek zárva vele, ilyen állapotban. Lépteket hallok, amik egyre hangosabbak lesznek, ahogy közeledik, de én nem merem felemelni tekintetem. Félek a látványtól. Félek, ha megteszem teljesen elvesztem a fejem és összetörök. Azt hittem legalább itt biztonságban leszek, de még a saját otthonomban sem vagyok az, mert ő itt is megtalál. 

  - Tényleg beteg vagy, vagy csak tőlem próbálsz menekülni? - szólal meg a közelemből, mire én nyelek egyet. - Ha az utóbbi a terved megosztom veled, hogy lehetetlen lesz, tőlem nem tudsz elmenekülni - lépked közelebb. A kanapé előtt megjelennek fekete cipői, mire felsóhajtok. Nincs menekvésem. - Hallani akarom tőled, hogy miért menekülsz tőlem?

  - Én... én nem menekülök - motyogom csendesen, cipőjét bámulva. 

  - Édesem, mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz - nevet fel. - Az igazat akarom hallani, nem pedig hazugságokat! Nekem van időm, megvárom, míg közlöd velem, de ahogy látom a tested nem erre vágyik, hanem az érintésemre - nyúl az állam alá, hogy a szemébe nézzek. - Te előlem menekülsz, mert félsz a gondolataidtól, igazam van?

  Szaporán veszem a levegőt, a szívem gyorsabban ver, mint kéne és ezen az érintése sem segít. 

  - Nem igaz... Nem menekülök semmi elől, mert nincs okom rá - találom meg a hangom. Próbálom magam erősnek mutatni, de az a baj, hogy a közelébe elgyengülök. - Az viszont érdekelne, hogy ön mit keres az én otthonomban? - emelem rá tekintetem. 

  - Nincs? - vonja fel a szemöldökét. - Érdekes, reggel mikor elmentem hozzád, azt mondták, hogy nem jöttél be, mert nem érzed jól magad. Ennek semmi köze a tegnapi naphoz igaz? Nem azért nem jöttél be, mert tudod, hogy velem kellett volna eltöltened egy órát és az estéd utána, hanem mert beteg voltál... Ne hazudj magadnak, mert nem tudsz és nekem pedig ne is próbálj, mert felismerem és nem szeretem, ha ezt teszik, bár szerintem ezt már említettem. 

  - Tényleg nem éreztem jól magam, ahogy még most sem. Ennek semmi oka a tegnap estéhez. A munkám és a magánéletem nem keverem egybe Mr.Styles - közlöm vele. 

  - Harry, Mia, Harrynek nevezz - kéri lágyan. - Lehet, hogy nem érzed jól magad, de ez miattam van. A gondolataidba férkőztem és nem tudsz kiverni belőlük és én nem is fogom neked engedni. De rendben, nem kell velem vacsoráznod, viszont itt maradok és ápollak.

  Tiltakozni akartam, de tudom, hogy hiábavaló lett volna, így csak bámultam, ahogy útját a konyhám felé veszi. Úgy mozog a házamba, mintha már ismerné, ami meglep, mert azt hittem, hogy őt kiszolgálják... Méterekre tőle is érzem a köztünk lévő feszültséget. Igaza van a testem vágyik az érintésére, de én, én nem. Én csak messze akarok tőle kerülni és ettől az érzéstől, amit ő kelt bennem. 

  - Az ajkad rágcsálod - jegyzi meg, miközben egy csészét helyez a kezembe, amiben forró ital található. - Én is szeretném... és ma mielőtt elmennék biztos, hogy meg is fogom tenni - ül le mellém, mire én még jobban összehúzódom, hogy véletlenül se érjünk egymáshoz. - Igyad, melegen jó.

  - Miért van itt? - kérdem halkan, csészém bámulva.

  - Már mondtam neked, megbeszéltünk ma valamit és te nem jelentél meg, így ha te nem jössz hozzám, akkor gondoltam jövök én és megnézem milyen mentséged van - helyezi kezét combomra.

  Nadrágon keresztül is érzem meleg tenyerét a bőrömnek nyomódni. Bizsergést kelt bennem, egyből forróbb lesz a levegő a szobában és mindez csak egy érintés miatt. Meg sem merek szólalni, mozdulni, csak ülök és bámulom a kezét, míg fel nem sóhajt, majd kezdi el simogatni a combom.

  - Ne érjen hozzám - kérlelem halkan, mire felnevet. - Kérlek ne csináld ezt - pillantok rá, de ő csak mosolyog. Szabad kezével kiveszi a csészét a kezemből, majd az asztalra helyezi és vigyorogva fordul vissza hozzám. - Ne... - ellenkezek, amikor magához húz és szorosan ölel. 

  - Miért félsz ennyire az érintésemtől? - vezeti kezét a hátamra. - Hiszen nem bántalak, még semmit sem tettem veled, de téged még ennyi is megrémiszt, miért? 

  - Engedj el - próbálok kibontakozni karjaiból. - Semmitől sem félek, csak te a páciensem vagy és az is maradsz, nem érdekel neked milyen terveid vannak. 

  - Hazudsz - rázza meg a fejét. - Sok tervem van veled, de biztos vagyok, hogy mindet élvezni fogod te magad is. Lehet, hogy most ellenállsz és próbálkozol, de nem lesz mindig így, nem fogom engedni. Megvárom azt a napot, hogy beadd a derekad és akkor teljesen az enyém leszel.

  - Sosem fog megtörténni! - jelentem ki, bátortalanul. - Nem akarom...

  - Dehogynem akarod. Hiszen libabőrös leszel az érintésemtől, gyorsabban veszed a levegőt és remegni kezdenek a kezeid, ez mind a vágyadnak a jele. Tetszik neked, csak félsz tőle, mert azt hiszed, hogy nem vagyok hozzád való, de megmondom neked, hogy én nagyon is melléd való vagyok - emeli fel hírtelen az állam, majd száját az enyémre nyomja.

Sziasztok! Nem érkezett komment, de azért én kitettem az új részt, bízom benne, hogy itt már lesz legalább egy. A következő részt sokkal izgalmasabbra tervezem, de addig még várnotok kell pár napot, lehet hetet is. A suli most kemény és kevés az időm. Köszönöm az olvasókat! További szép estét!

Második fejezet - Az estély

  Délelőttöm hamar eltelt, csak két betegem volt utána pedig szabad voltam. Volt időm gondolkodni sok mindenen, de még mindig fogalmam sincs, mit kéne tennem. Diplomáztam belőle, most mégis tanácstalan vagyok, nem is tudom mi lenne a helyes és a helytelen. Mr.Styles nem egy olyan páciens, mint az eddigiek. Ő olyan, mintha nem is az én betegem lenni, mintha csak belépne az ajtómon egy baráti tárgyalásra vagy valami hasonlóra. Tudom, hogy nem szabad rá gondolnom, de lehetetlen. Ahogy leírta mit tenne velem, egyszerűen a fejembe költözött és bármivel próbálkozom képtelen vagyok kizárni őt onnan. Nem szabad rá gondolnom! De, ha csak magam elé nézek, egyből megjelenik az étteremben történt jelenet. Letegezett, miközben úgy nézett rám, mintha bármelyik pillanatban képes lenne leharapni a fejem, hogy nem tettem azt, amit ő szeretne. Viszont én nem vagyok olyan lány, akinek parancsolgatni lehet. Ő pedig pontosan ezt tette, kijelentett valamit, amit én nem teljesítettem, mert semmilyen okom nem volt rá. Nem érdekel, hogy ő mit szeretne. Teszek a véleményére, mert ő csak egy beteg, mint az összes többi, csak más. Híres és tekintélyt parancsoló, ami miatt kicsit másképpen kell vele bánnom, de bízom benne, hogy sikeresen megoldom a helyzetet, ha pedig nem, akkor ő lesz az első betegem, akiről lemondok, mert képtelen lennék együtt lenni vele pár percig is, ha úgy viselkedne, mint legutóbb. 

  Zac-kel kicsit össze is kaptunk miatta, de szerencsére hamar megoldottuk a dolgokat. Az ilyen helyzeteket képes vagyok kezelni, de az olyanokat, nem amiben Mr.Styles is benne van. Ez után a szörnyű est után, holnap reggel ismét találkoznom kell vele. Bízom benne, hogy rájött én nem egy bábú vagyok, akit irányíthat, hanem az orvosa. 

  Sóhajtva engedem meg a kádban a vizet, majd ülök le elé és várom, hogy megteljen. Lassan úgy érzem, hogy nekem is szükségem lenne valakire, hogy kiverje a fejemből őt. Ma éjjel vele is álmodtam, de az nem csak egy szimpla álom volt, sokkal inkább nevezhető erotikus jelenetnek. Annyira lekötötte a figyelmem, hogy a lányokra gondolva aludtam, akikkel eddig együtt lehetett, míg az álmomban én is egy lettem közülük. Nem bántam, hogy kikötöz, hogy nem látom, amiket velem tesz, csak élveztem az érintését. És mi az egészben a legrémisztőbb? Hogy élveztem. Zihálva ébredtem fel, tisztán éreztem, ahogy a szívem gyors tempóban ver a mellkasomban. Olyan élethű volt minden, hogy először nem is tudtam hol vagyok. Még a szobám sem ismertem fel. Ezek után képtelen voltam visszaaludni, így megpróbáltam lekötni a figyelmem magazinok olvasásával, de hát ez sem volt jó ötlet, mivel ő vigyorgott vissza rám. Teljesen rákattantam, pedig megtiltottam magamnak. 

  Ruháimtól megszabadulva ülök be a forró habok közé, majd dőlök hátra, hogy kicsit megnyugodjak. Minden rendben lesz. Túlélem az estét és holnap a vele való találkozóm is. Erős vagyok és egy ilyen kis apróság nem fog ki rajtam. Igaz érdekes lesz a vele való munka, de bízom benne, hogy sikerülni fog normálisan kezelnem a helyzetet és segítenem neki. Térdeim felhúzva fekszem bele a vízbe, hajam benedvesítve. Tenyerembe sampont nyomok, majd lassan kezdem el a hajamba dörzsölni. Fejbőröm masszírozása megnyugtató érzéssel tölt el, aminek köszönhetően képes vagyok ellazulni teljesen.

  Fél óra múlva testem törölközőbe csavarva állok a tükör előtt, miközben a hajam szárítom. Már csak két órám marad az elkészülésre és még azt sem döntöttem el, hogy miben megyek, de miután a hajam megszárítottam az lesz az első dolgom, hiszen a ruhához alakítom magam, így tudnom kell, hogy a fekete kihívóbb vagy fehér egyszerű ruhát választom. Mindkettőhöz másféle smink illik és más frizura is. Nedves tincseim a fejem tetejére kötöm, majd bújok bele fehérneműmben. 

  Lassú léptekkel indulok vissza a szobámba, majd nyitok be. Felkapcsolom a világítást, majd a felakasztott ruhák elé állok. Anya azt mondta, hogy öltözzek ki, mivel ez egy nem mindennapi estély, így választásom a fekete ruhámra esik. Felső részét csillogó kövek rakják ki, míg a szoknyája alig ér combközépig, de ezt még követi egy átlátszó fekete anyag, ami egészen a földig ér. Sosem vettem még fel, de amikor megláttam az üzletben egyből beleszerettem, most végre van egy hely, ahová fel is vehetem. A ruhát az ágyamra helyezem, majd eléje a fekete magassarkúm, míg a másikat visszateszem a szekrénybe a többi közé. 

  Gyors léptekkel indulok vissza a fürdőbe majd kezdek el sminkelni, miközben azon gondolkodom, hogy is csináljam meg a hajam. Szemeim fekete tussal húzom ki, majd kifestem szempilláim is, így már csak az ajkam maradt, de arra még van időm. Dús hajam leengedem és ujjaimmal átfésülöm, majd a fiókból kihúzom a csavarókat, mivel úgy döntöttem, hogy hullámokat varázsolok tincseimbe. Alig tíz perc alatt csavarom fel a tincseim végeit, majd indulok vissza a szobámba, hogy felhívjam Zacet.

  - Szia - köszönök vidámon, amint felveszi a telefont.

  - Szia - mondja kicsit szomorkásan, mire én egyből rájövök, hogy történt valami.

  - Mi a baj? - kérdem aggódóan.

  - Tudom, hogy megígértem neked, de sajnos nem tudok elmenni veled. Tényleg sajnálom, de a főnök kijelentette, hogy holnapra szüksége van a kész munkára és még a felével sem vagyok kész. Sokkal inkább tölteném veled az időt, de sajnos nem tehetem meg. Nagyon haragszol? - kérdi halkan.

  - Megértem - sóhajtok fel. - A munkád az első és ez így is van jól. Kibírom majd valahogy, hiszen ott lesznek a szüleim és nem is terveztem sokáig maradni, mivel holnap dolgoznom kell. Nem haragszom rád, és remélem sikerül befejezned a munkád.

  - Hát biztos egész éjszaka fent leszek, de sikerülni fog - morogja. - Viszont később felhívlak, hogy lássam mi van veled, rendben?

  - Azért aludj is valamit - kérem meg. - Várni fogom a hívásod, de most nekem is mennem kell, mivel még el kell készülnöm. Később beszélünk, szia!

  Hát nem haragszom rá, de csalódott vagyok. Szerettem volna, ha ő is ott van velem és nem egyedül kell kibírnom egy újabb unalmas estélyt, de a szüleimmel lehetek, pár órára csak, de legalább láthatom őket, mert amióta eljöttem Amerikából nagyon ritkán sikerül találkoznunk. 

***

  Készen állok a tükör előtt és még utoljára igazítok egyet a tincseimen, majd táskám felkapva igyekszem az ajtó felé, mivel már hallom a taxis dudálását. Tudom, hogy nem szép dolog így érkezni, de ebben a pillanatban nem érdekel. A saját kocsimmal nem jöhettem, mivel inni is fogok, így nem vezethettem volna, más választásom nem maradt, mint taxiba ülni...

  A hatalmas szálloda előtt állva sóhajtva indulok el a bejárt felé. Csak reménykedni tudok benne, hogy hamar megtalálom anyáékat és nem kell olyan emberekkel elbeszélgetnem, akiket eddig még sosem láttam. A cipőm sarka kopog a kihalt folyosón, ahogy a teremhez közeledek. Az ajtóban állva, behunyom a szemem, majd mély lélegzetet veszek és belépek. Az egész termet halk zene borítja be, amit az emberek beszélgetése egészít ki. Mosolyogva bólint vissza a rám vigyorgó vendégeknek, majd indulok el a tömegben anyáék kutatására, akiket hamar meg is találok. 

  - Édesem - siet elém anya, majd fogja meg kezeim - csodásan nézel ki - mosolyog rám. - Tudtam, hogy jól fogsz dönteni - ölel magához. - Örülök, hogy újra láthatlak.

  - Köszönöm, anya - ölelem vissza. - Én is, nagyon hiányoztok - sóhajtom, majd nyomok egy puszit az arcára és távolodom el tőle, apát kutatva.

  - Apád is itt van ne aggódj - fogja meg a kezem, majd kezd el vezetni a tömegben - egy nagyon kedves fiatalemberrel beszélget, de drágám, nem úgy volt, hogy magaddal hozod a barátod? - fordul vissza felém.

  - De, viszont az utolsó pillanatban közbejött neki valami, így nem tudott elkísérni, de ígérem, hogy megismerkedhettek majd vele - mosolygok rá, majd indulunk tovább apa felé.

  Pár másodperc múlva meg is pillantom őt, miközben egy férfival beszélget... Nem, ez nem lehet igaz! Göndör fürtök, hasonló testalkat, ugye ez csak valami rossz vicc? Nem lehet itt, biztosan összetévesztem valakivel. A szívem minden lépéssel gyorsabban dobog, miközben szabad kezemmel idegesen szorongatom a táskám. 

  - Kislányom - ölel magához apám, amint megpillant. Ölelő karjaiban megnyugszom, nem törődöm a tarkómon érzett bizsergéssel, ami ismerős, csak hagyom, hogy apám szorosan tartson a karjai között. - Gyönyörű vagy - suttogja, majd hátra lép. - Engedd meg, hogy bemutassam neked a fiatalember. Harry ő az én gyönyörű kislányom, Mia Wilson. Kicsim ő Harry Styles - mutat felé, mire én idegesen harapok az ajkamba. Mit kéne most tennem vajon elárulja, hogy mi már találkoztunk? Tekintetem lassan vezetem az arcára, majd mosolyodom el.

  - Örülök a találkozásnak Mr.Styles - üdvözlöm halkan, mire ő mosolyogva nyúl a kezemért, majd nyom rá egy csókot, amitől bizseregni kezd a bőröm.

  - Részemről az öröm Mia, de szólíts csak Harrynek, nem vagyok olyan idős. Mr.Styles-nak csak az apámat szokták nevezni - ereszti el a kezem. Érzem, ahogy az arcom lassan ellepi a halvány pír. Hogy fogom én túlélni az estét, ha még ő is itt van? 

  - Drágám - szólal meg anya apára nézve - még nem is üdvözöltük a házigazdákat, gyere keressük meg őket.

  Nem akarom elhinni, hogy anya képes erre. Biztos vagyok benne, hogy látja milyen zavarban vagyok a társaságában, így most még kettesben is hagy vele. Kedvesen rám mosolyognak majd egymásba karolva indulnak el a tömegben, engem egyedül hagyva vele. Tekintetemmel a földet pasztázom, miközben ő végig engem néz. Már éppen azon vagyok, hogy sarkon fordulok és elmegyek valami italért, amikor megfogja kezem, majd összekulcsolja ujjainkat. Azonnal bizseregni kezd a bőröm, szeretném elrántani az érintése alól, de egyszerűen nem tudok parancsolni a kezemnek. Olyan kellemes érzéssel tölt el, ahogy a kézfejem simogatja az ujjával, hogy képtelen vagyok rá.

  - Gyönyörű vagy ma este Mia - hallom meg rekedt hangját közel a fülemhez, mire ijedten lépek egyet hátra. - Nem kell zavarban lenned - mosolyog rám, amitől nekem csak nagyobb lesz a torkomban lévő gombóc. - Gyere menjünk egy nyugodtabb helyre, ahol tudunk beszélgetni - néz a szemembe.

  - Nem Mr.Styles - motyogom csendesen. - Nincs miről beszélnünk és nekem most dolgom van - mondom gyorsan. - Ha megengedi, akkor most elmennék...

  - Tegezz Mia! - parancsol rám. - Különben pedig semmi dolgod sincs, csak tőlem akarsz megszabadulni, de megsúgom, hogy nem fog sikerülni - rázza meg a fejét. - Beszélni szeretnék veled és te is pontosan tudod, hogy beszélni fogunk.

  - Nem szeretem, ha parancsolnak nekem - nézek rá ingerülten. - Nem fogok önnel beszélni, mert nem kötelezhet rá - rántom ki kezem a szorításából, majd fordulok meg, de mielőtt még elindulhatnék hátulról fél karral átölel.

  - Ne ellenszegülj nekem - sziszegi. - Utálom, ha ezt teszik, főképpen akkor, mikor tudom, hogy te is annyira szeretnéd, mint én, hogy beszélgessünk vagy talán nem férkőztem a fejedbe? Nem gondolsz rám, mert én minden nap - suttogja a fülembe, mire én lehunyom a szemeim. 

  - Eressz el - kérlelem halkan. - Csak engedj el...

  - Ne csinálj jelenetet, mert abból egyikünk sem jönne ki jól - sóhajt fel. - Most pedig gyere szépen velem, hogy beszélhessünk. 

  Kezét elveszi a hasamról, majd mellém állva helyezi a derekamra és vezetni kezd. Nem akarok vele kettesben maradni. Beszélni sem akarok vele, mivel fogalmam sincs, hogy mit mondanék neki. Igaza van és ezzel ő is pontosan tisztában van, de sosem vallanám be neki. Lassan tárja ki előttem az ajtót, majd enged előre. A teraszon találom magam, mire a hűvös levegő kicsit megnyugtat, de amint megérzem, hogy a hátamhoz férkőzik, majd mindkét kezével átölel és a nyakamba sóhajt.

  - M-mit csinálsz? - kérdem remegő hangon. Ajkát a nyakamra nyomja majd nedves puszikat hagy a bőrömön. - Hagyd abba, kérlek...

  - Miért félsz ennyire? - kérdi morogva. - Nem bántalak, ahogy azokat a nőket sem bántottam, ők is akarták. Lazulj el egy kicsit és inkább élvezd, mert tudom, hogy harcolsz a testeddel, aki vágyik az érintésemre.

  - Én nem félek, csak egyszerűen nem helyes - motyogom. - Nekem barátom van és te a páciensem vagy, ilyen nem történhet meg közöttünk. Komoly betegséged van és ezt te is tudod.

  - Mindketten tudjuk, hogy semmi bajom - harap a bőrömbe. - Az nem betegség, hogy sok egyéjszakás kalandom van, csak annyit mutat, hogy nincs időm komoly kapcsolatra, de talán veled valahogy még ezt is megoldanám - motyogja a bőrömbe.

  - Ne tedd ezt - suttogom. - Kérlek, eressz el. Nem akarom, hogy ezt tedd.

  - Hazudsz - mosolyog a nyakamba. - Nem is foglak erősen, ha szeretnél már rég kiszabadulhattál volna a karjaim közül, de nem akarsz, a tested vonzza az enyémet ezt neked is látnod kell.

  - Nem! - csattanok fel. - Ennek semmi értelme, kérlek engedj el... - mondom a könnyeimmel küszködve.

  Nem vagyok gyenge, sosem voltam az, azóta a nap óta. Most sem azért érzem, hogy bármelyik pillanatban rám törhet a sírás, hanem, mert tudom, hogy igaza van. Én menekülni szeretnék, de a testem nem. A testem vágyik az érintésére és jól esik neki, ahogy nedves csókokat hagy a bőrömön, de én nem akarom ezt. Barátom van és tényleg kedvelem őt, nem tehetem ezt vele. Nem így, nem itt és nem vele. A páciensemmel. Észre sem vettem, hogy eleresztett és elém állt, majd szorosan magához ölelt.

  - Nem kell megijedned magadtól kedvesem - suttogja a hajamba. - Nincs benne semmi rossz, ha élvezed, amit veled teszek. Csak felejtsd el egy pillanatra, hogy ki vagyok és engedd el magad  - simogatja csupasz hátam, amitől libabőrös leszek. - Nem foglak bántani, sosem tennék ilyet - folytatja, majd kicsit eltol magától és lenéz rám. - Az ajkadat rágcsálod - pillant a számra. - Én pedig mindennél jobban szeretném megcsókolni azokat a vörös ajkakat - morogja közelebb hajolva hozzám. - De még nem lehet - áll meg. - Viszont holnap szeretném, ha velem vacsoráznál a lakásomon - kéri halkan, mire én nyelek egyet.

  Nem ebbe soha nem megyek bele. Nem akarok vele vacsorázni, nem akarok a lakására menni, csak minél távolabb akarok tőle kerülni. Az ajkamon érzem meleg leheletét, amitől lehunyom a szeme, mert ha továbbra is az ajkát bámulom valami hülyeséget követek el.

  - Ne gondolkozz ennyit Mia, ez nem egy kérdés volt vagy kérés, ez egy kijelentés volt és szeretném, ha nem szegülnél ellent. Ígérem, hogy semmit sem teszek, amit nem szeretnél, csak engedd meg nekem, hogy veled töltsem a holnap estét.

  - Nem lehet - lehelem. - Én foglalt vagyok és ön a páciensem - lépek hátra, mire karjait maga mellé ejti. Egészen addig lépkedek, míg a falnak nem ütközöm. Lassan emelem rá a tekintetem, majd várom a reakcióját. Látom, hogy feszült, ezt tisztán kivehető róla. Az én lábaim viszont úgy remegnek, hogy bármelyik pillanatban felmondhatják a szolgálatot. - Kérem menjen el.

  - Elmegyek - jelenti ki. - de holnap velem vacsorázol és nincs vita! - néz mélyen a szemembe, majd lép be a mellettem lévő ajtón. Ez nem történhet meg velem!

Sziasztok! Meghoztam a második részt, mivel ma volt egy kis időm megírni. De nem lesznek ilyen gyakran részek mostantól, mivel nem tudok ennyi felé szakadni. De nagyon kíváncsi lennék a véleményeitekre és elhatároztam, amíg legalább egy személy nem fejti ki bővebben mit gondol, nem hozok új részt, még akkor sem, ha megírtam. Tudom, hogy csúnya dolog, de kíváncsi vagyok a véleményeitekre és valahogy el szeretném érni, hogy írjatok és valószínűleg ez az egyetlen lehetőségem... Remélem tetszett! Hamarosan jelentkezem!

Első fejezet - Az új beteg

Mia Wilson

  Gondolataimba merülve lapozgatom az előttem elterülő aktát. Annyira fiatal ahhoz, hogy ilyen problémákkal rendelkezzen. Ha mondhatom Londonban a királynő után ő az egyik leghíresebb személy. Mindenki ismeri a nevét és eddig még sosem hallottam egy rossz dolgot sem róla. Igaz a barátnőit gyakran váltogatja, de sosem gondoltam volna, hogy mind azért távozik tőle, mert bántalmazza őket. Egyáltalán jó szó a tettére a bántalmazás? Pályafutásom során, sosem vettem fel úgy beteget, hogy az egyik barátom kért meg rá, de most kivételt tettem. Annyira megrémisztett, amit mesélt róla, hogy a nőkön éli ki vad vágyait az illető, hogy úgy éreztem segítenem kell neki. Igaz eddig csak egyetlen ilyem problémájú betegem volt és ő is megfutamodott a második alkalomkor, de valamiért úgy érzem, hogy a híres Mr.Styles nem lép le ilyen hamar. Nem hátrál meg ha akadályokba ütközik, addig küzd, míg el nem éri a célját vagyis a média ilyen személynek írja le és tetteiből én is erre a következtetésre jutottam. De tanulmányaim során rájöttem, hogy az ilyen problémákkal rendelkező emberekkel mindig történt valami a múltjukban, hogy ilyenek lettek. Nem véletlen, ha egy férfi a nőkön éli ki vágyat, mélyen elrejtve megvan az oka is tettének, csak felszínre kell hozni, meg kell fejteni. Bízom benne, hogy képes leszek rajta segíteni, mert megérdemli. Sora viheti még a jövőre nézve, hiszen alig 27 éves és már milliárdos, egy hatalmas cég vezetője és mindent megkaphat, amit csak akar. Viszont a betegsége miatt, gondolom még nem volt egyetlen hosszabb ideig tartó kapcsolata sem és ezen szeretnék segíteni, hiszen mindenki megérdemli a boldogságot. Nem számít, hogy milyen ember volt, csak az, hogy megváltozott és már nem az. Én így gondolkodom, hogy minden egyes ember megtud változni, ha szeretne. Maga mögött tudja hagyni a fájdalmas múltat és egy új életet élhet, ami számára és a partnere számára is jó. Előre látom, hogy nem lesz könnyű dolgom, hiszen a barátom leírásából nagyon makacs személyiség, de az egyetemen sokat tanultam és rájöttem, hogy lehet kezelni az ilyen embereket. Nem könnyű, de nem is lehetetlen, ha meg akarunk velük tanulni bánni, akkor néha nekünk is engednünk kell és megpróbálni úgy alakítani a dolgokat, hogy mindkettőnknek jó legyen.
  Tekintetem a falon ketyegő órára vezetem, majd felsóhajtok. Már csak pár perc és megérkezik, hiszen alig negyed óra és kilenc lesz, ami a megbeszélt időpontot jelenti. Louis szavaiból kivéve, nem akar kezelésre járni, mivel neki nincs rá szüksége, így biztos vagyok benne, hogy ezt ki is fogja jelenteni, amint megérkezik. Viszont én nyugodtam fogom fogadni, nem ő az első betegem, aki kijelentette, hogy soha többet nem jelenik meg és neki nincs szüksége kezelésre, következő alkalommal mégis itt ül a kanapémon. Egy újabb kortyot iszom gőzölgő teámból, majd a kopogásra felkapom a fejem. Amint a kilincs lenyomódik, egyből felpattanok a székemből, hogy üdvözöljem őt.
  Sok képet láttam róla, de az emberek nem hiába mondják azt, hogy élőben teljesen másak, mint egy fényképen. Ez vele is így van. Teljesen más a kisugárzása, mint egy fényképen. Szürke öltönyt visel, fekete nyakkendővel. Amint az ajtó bezáródik mögötte rám emeli zöld tekintetét és alaposan végigmér, de én tűröm, hiszen tudom, hogy nem tilthatom meg neki, még ha szeretném is. Perzselő tekintetétől megremegnek a térdeim, de szerencsére az asztal eltakarja őket, így neki ez fel sem tűnhet, bár az ajkán lévő vigyor miatt kétségeim támadnak. Sokan mondták, hogy a tekintete olyan, mintha átlátna rajtad, én eddig nem hittem el, de most én magam is megtapasztalhatom, hogy milyen érzés, amikor téged néz. Kecses mozdulatokkal közelíti meg az asztalom, majd áll meg előtte, mire én szólásra nyitom a szám.
  - Jó reggelt Mr.Styles - mosolygok rá. - Miss Wilson vagyok, akivel heti két alkalommal fog eltölteni egy-egy órát, kérem foglaljon helyet - mutatok az üres helyekre.
  Oldalra billentett fejjel néz rám, majd harap az alsó ajkába. Bele sem akarok gondolni, hogy mi játszódhat le most a fejében, de az a baj, hogy elég jól ismerem ezt a tekintetet. Zakóját megigazítva foglal helyet a velem szembe lévő székén, mire én is visszahelyezem magam a forgószékembe, majd lábaim keresztbe téve, helyezem kezeim az asztalra, majd várom, hogy megszólaljon.
  - Csodásabb már nem is lehetne - morogja. - Remélem tisztában van vele Miss Wilson, hogy nem akarok itt lenni és a következő alkalomra el sem jövök, bár... - gondolkodik el - ha egy másik helyen találkozhatnánk nem utasítanám vissza az ajánlatot az egyszer biztos - nedvesíti be alsó ajkát, a szemembe nézve.
  - Sokan mondták már azt, hogy nem jelennek meg, de mégis megtették, bízom benne, hogy ez önnel is így lesz - húzom ki magam. - Nézze, tudom, hogy ebben a pillanatban bárhol szívesebben lenne, így minél hamarabb kezdjük el, annál hamarabb szabadulhat - közlöm vele, mire ő sóhajtva bólint. - Tudja, hogy miért van itt Mr.Styles? - teszem fel az első kérdést, amit az összes betegnek felszoktam.
  - Mert az idióta barátom azt hiszi, hogy beteg vagyok, pedig ez egyáltalán nincs így. Semmit sem követtem el abból, amit ő mondott önnek és remélem ezzel tisztában is van. Nem olyan ember vagyok, aki képes lenne nőket bántalmazni.
  - Szóval ön szerint nem bántotta őket, akkor elmondaná nekem, hogy mit tett velük? - veszek egy mély levegőt.
  - Beleegyeztek, hogy azokat a dolgokat tegyem velük. Sosem kényszerítettem őket semmire, ha leállítottak, akkor megálltam, nem értem, hogy mi ezzel a probléma. Nem vagyok egy beteg állat, aki a vágyai kielégítése érdekében nőket ver, ők is száz százalékig benne vannak a dologban - közli velem.
  Nehezemre esik elhinni, amit mond. Nem tudom elképzelni, hogy bármelyik nő képes lenne beleegyezni, hogy valaki üsse őket és azt ők is élvezzék. Ha mégis létezik ilyen személy, akkor biztosan beteg, mert ez nem normális dolog. Kíváncsian fürkészem a tekintetét. Próbálom megfejteni mi járhat a fejében, mire gondolhat ebben a percben, de nem sikerül, így maradok az általános módszernél és felteszem neki a kérdést.
  - Mire gondol most Mr.Styles? - tűröm a fülem mögé egyik kósza tincsem.
  - Szerintem ön bele sem akar gondolni, hogy mi jár az én fejemben Miss Wilson - hajol közelebb - de mivel ilyen kedvesen kérte tőlem, megosztom önnel - mosolyodik el. - Tudja azt képzelem el magamban, hogyan szegezném a falhoz és érinteném meg. Hogyan érném el magánál, hogy elfogadja olyan dolgokat is élvezni lehet, amiről azt hitte csak fájdalmat okozhat - szólásra nyitnám a szám, hogy leállítsam, de mutató ujját felemelve állít meg. - Várja meg, hogy befejezzem Miss Wilson. El sem tudja képzelni, hogy reagálna a teste az érintéseimre, de én tudom. Tudom, mert ön nyitott könyv előttem és ha hiszi, ha nem biztos vagyok benne, hogy élvezné is, minden mozdulatom. Szeretné, ha megérinteném? - kérdi lágy hangon, mire teljesen megdermedek.
  Mi a fene folyik itt? Hogy jutottunk el ide a beszélgetésünkből? Hiszen itt nem rólam kéne szó legyen, hanem róla. Én kellene kérdéseket feltennem neki, nem pedig fordítva. De a fenébe is, a vérem máris gyorsabban kering a testemben, ahogy a szívem is gyorsabban dobban. Nem akarom elfogadni, de ahogy kiejti a szavakat tökéletes ajkain, felizgat. Viszont neki ezt nem szabad sosem megtudni, bár abból az önelégült vigyorából, biztosan sikerült elárulnom valamivel magam.
  - Az ajkát rágcsálja, talán nem felizgattam a szavaimmal? - vonja fel a szemöldökét, mire én fejem megrázva térek vissza.
  - Ez nem ide tartozik Mr.Styles - jelentem ki határozottan. - Kérem ne próbálja másra terelni a témát, mert itt csak ön fontos. A betegségével kell foglalkoznunk és nem mással.
  - Én csak a kérdésére válaszoltam - mosolyog rám. - Ön jött zavarba attól, amit mondtam és ez is annak a jele, hogy igazam van. Ugyanúgy szeretné, ha megérinteném önt ebben a percben, ahogy én magam is, de mint azt tudjuk itt nem történhet meg, viszont később találkozhatnánk és megmutatnám önnek mit nevez ön betegségnek. Biztos vagyok benne, hogy megváltozna a véleménye, ha részese lenne. Ötkor jár le a műszakja, önért jövök és elviszem vacsorázni, ahol majd kellemesen elbeszélgethetünk és akár utána folytathatnánk nálam, de nekem most mennem kell - áll fel. - Ötkor találkozunk, viszlát Miss Wilson - lép ki az ajtón, mielőtt még megszólalhattam volna.
  Dermedten ülök a székemben, visszagondolva az eltelt percekre. Ilyen még sosem fordult velem elő, egy betegem sem tudta belém fojtani a szót, de neki sikerült. Alig volt itt egy negyed órát és sikeresen uralkodott felettem, pedig nem lett volna szabad. Sosem engedhetem meg, hogy ezt tegyék velem, hiszen ők a betegeim. Nekik nincs közük hozzám, de ő mégis elérte, hogy zavarban érezzem magam. De, ami a legjobban bánt, hogy én is képes voltam elképzelni, amint a falhoz szegez és megérint. Orvos létemre hagytam magam elkalandozni szavai hallatán, ami megrémiszt. Talán azért sikerült neki, mert ő más, mint a többiek. Ő uralkodó típus, akinek még sosem mondtak nemet, de én most fogok. Semmi sem kötheti le a figyelmem a következő alkalomkor, csak a betegsége. Nem engedhetem meg magamnak, hogy beférkőzzön a fejembe és összezavarjon. Nem ismer engem és nem is fog megismerni.
  Ma este különben is randim lesz, így nem is lesz időm rá gondolni, csak a partneremmel fogok foglalkozni, aki megérdemli minden figyelmem, mert úgy érzem, hogy vele önmagam lehetek. Kedvel és én is kedvelem őt, nem kell semmi több. Most egy nyugodt vacsorára és párkapcsolatra van szükségem. Nem akarok bonyodalmakat az életembe, mert abból kaptam már eleget, az elmúlt fél évben és dosztig elég volt.
  A gondolkozás telefonom rezgése zavarja meg. Anyám mosolygós arca néz vissza rám, minek következtében az én ajkam is mosolyra húzódik. Hiányzik a családom, de hamarosan meglátogatnak, mivel szerdán lesz egy esemény, amin ők is részt vesznek, így én is el kell rá menjek, pedig nem vagyok oda az ilyen puccos dolgokért, de az ő kedvükért bármire képes lennék.
  - Szia drágám - hallom meg anyám lágy hangját. - Tudom, hogy munka közben zavarlak, de szerettem volna hallani a hangodat és beszélni veled.
  - Szia anya, nem zavarsz, egyedül vagyok - nyugtatom meg. - Éppen most ment el a betegem - teszem még hozzá. - Miről szeretnél velem beszélni?
  - Drágám, remélem nem felejtetted el a szerda estét. Tudjuk apáddal, hogy nem szereted az ilyen estélyeket, de hivatalosak vagyunk rá és veled is szeretnénk találkozni, mivel nem maradhatunk a városban tovább, mivel szüksége van ránk a vállalatnak, itthon.
  - Nem felejtettem el, nem kell aggódnod. Igen tudom, hogy nem maradhattok éppen ezért fogok elmenni és úgy tenni, mintha élvezném az egészet - sóhajtok fel.
  - Mindketten tudjuk, hogy az nem fog neked menni - nevet fel anya. - Utoljára sem jött össze, de semmi baj, megértjük, hogy nem vagy oda értük, mi is csak azért veszünk részt rajtuk, mert a cég miatt fontosak. Tudod már miben jössz?
  - Igen a cégért mindent meg kell tenni. Még nem döntöttem el, de két ruha közt fogok választani, de csak az utolsó pillanatban, engem ismerve - kuncogok fel. - De ne fogok szégyent hozni rátok. Nem iszom le magam annyira, mint a múltkor, mivel most társaságom is lesz, ha még mindig benne van, hogy velem jöjjön.
  - Jaj, el sem tudod képzelni, hogy apáddal mennyire szeretnénk megismerni a lovagodat - hallom a hangján, hogy mosolyog. - Amióta megismerkedtetek érzem rajtad, hogy boldogabb vagy, ami minket is örömmel tölt el.
  - Túlléptem rajta anya - szólalok meg halkan. - Már nem érdekel mi volt, képes vagyok új kapcsolatot kialakítani valakivel, csak nem megy olyan könnyen, de dolgozom rajta.
  - Rendben édesem, örülök, hogy próbálkozol. De nekem most mennem kell, mert újabb tárgyalásom lesz - közli velem. - Vigyázz magadra. Puszilunk és szerdán találkozunk.
  - Szia anya - teszem le a telefont.

  

***

  Fél ötkor már minden páciensemmel végeztem, így megengedhetem magamnak, hogy hamarabb távozzak és időben érjek a megbeszélt helyre. Igaz nem csak ezért szeretnék innen minél hamarabb kijutni, hanem Mr.Styles miatt is. Még mindig bennem élnek a szavai, hogy várni fog rám ötkor, nem is akarok arra gondolni, hogy bárhová is el kéne menjek vele, így gyorsan kapom magamra a blézerem, majd táskám felkapva lépek ki az irodámból. Elbúcsúzom Norah-tól, majd a kocsim felé indulok.

  Alig negyed óra alatt érek el az étteremhez. A visszapillantó tükörben megigazítom a hajam, majd kiszállok a kocsimból és elindulok a bejárat felé. Már az ajtóból megpillantom Zac mosolygó arcát, amivel engem fogad, így lépteim meggyorsítva indulok el felé.

  - Szia Mia - nyom egy puszit ajkamra, majd ölel magához. Mélyen magamba szívom csodás illatát, ami megnyugtat. Az út nagy részében csak rá tudtam gondolni, ami rémisztő, mivel eddig egy fiú sem volt képes ezt elérni nálam az utóbbi időben, de neki alig negyed óra alatt sikerült, viszont bízom benne, hogy Zac képes lesz kiverni őt a fejemből. - Feszültnek tűnsz, minden rendben?

  - Persze, csak a munka kifárasztott - hazudom. - De most, hogy itt vagyok veled, sokkal jobb - mosolygok rá, amitől ajkán pimasz vigyor jelenik meg. - Tudom, hogy már beleegyeztél, de azért még megkérdezlek, hogy biztos vagy-e benne. Számíthatok rád szerda este?

  - Persze, hiszen már megígértem, hogy elmegyek veled. Örülök, hogy én kísérhetlek el arra az estélyre - közli velem lágyan, mire én kifújom az eddig bent tartott levegőm.

  A vacsora csodásan telik. Beszélgetünk és én sikeresen elfelejtettem a ma reggeli eseményeket. Ám valami nincs rendben, érzem, hogy valaki folyamatosan engem figyel, éget a tekintete. Félek a hátam mögé nézni, mert nem biztos, hogy fel vagyok készülve a látványra, így továbbra is Zacen tartom szemeim.

  - Na jó, elég volt ebből - sóhajt fel Zac. - Az az öltönyös hapsi már percek óta téged bámul, azt hiszem nem elég egyértelmű, hogy én vagyok a barátod - mordul fel Zac.

  Mély levegőt véve fordulok hátra, majd pillantom meg őt, amint feszülten bámul. Nem akarom elhinni, hogy jól látok, tényleg itt van és engem néz. Ugyanaz az öltöny van rajta, mint reggel volt. Arcát nézve nagyon dühös lehet valakire, minden bizonnyal rám. Idegesen fordulok vissza Zac felé, majd szólalok meg.

  - Megyek beszélek vele, ismerem - állok fel. - Mindjárt visszajövök. 

  Lassan sétálok felé, próbálva összeszedni magam, kevés sikerrel. Igazából nem is tudom, hogy miért kelt benne ilyen fura érzést a jelenléte, hiszen csak egy betegem, aki súlyos problémákkal rendelkezik, akin segítenem kell.

  - Miért követ engem Mr.Styles? - kérdem tőle a szemébe nézve.

  - Találkozónk volt megbeszélve, ha elfelejtetted volna - jelenti ki feszülten. - De te nem voltál az irodádba, mikor érted mentem. Nem szeretem, ha valaki csak úgy lapátra tesz, minden magyarázat nélkül.

   - Már megbocsájtson Mr.Styles, de semmi sem volt megbeszélve. Ön kijelentette, hogy találkozni akar velem, de én egy szóval sem egyeztem bele, mivel ön a betegem és a megbeszélt időponton kívül nem találkozhatunk. Ha pedig nem vette volna észre, nekem barátom van, aki az asztalunknál vár rám.

  - Nem érdekel a barátod - rázza meg a fejét - engem csak te érdekelsz. Meg akarom neked mutatni a világom. Egész nap csak rád gondoltam és arra, hogy miket tennék veled és tudom, hogy én is a fejedbe véstem magam - jelenti ki mosollyal az arcán.

  - Ez egyáltalán nem igaz - fonom össze a kezem. - Távozzon vagy ne figyeljen, hogy a randim hátra maradt részét élvezhessem - nézek egyenesen a szemébe, majd sarkon fordulva indulok vissza Zachez. Még hallom, ahogy élesen szívja be a levegőt, majd morog valamit az orra alatt, de én nem törődök vele. Ő csak egy beteg és az is fog maradni, még ha igaza is volt abban, amit az előbb mondott. Ő csak a betegem lehet.

Sziasztok! Kicsit szomorú vagyok, hogy alig volt valami visszajelzés a prológusra, de bízom benne, hogy az első fejezet elnyeri a tetszéseteket és többen is írtok majd nekem. Még az elején vagyunk a történetnek, de bízzatok bennem, hogy sok meglepetést fogok nektek okozni. Mit gondoltak Mr.Styles-ról? Szerintetek mik történnek majd a jövőben? Kíváncsi vagyok a véleményeitekre. Remélem olvashatom őket! Hamarosan jelentkezem, amint időm engedi!

Prológus

Mia Wilson

  Fájdalmas nyüszítés szakad fel belőlem, ahogy egy újabb ütés éri a testem. De nem is a fájdalom zavar engem, hanem az érzés, ami azt követi, az örömé. Hogy lehet valamit élvezni, ami egyben fájdalmat is okoz?! Sosem értettem ezt a dolgot, de amint megismertette velem ezt a világot, rájöttem, hogy létezik. Hogy az a sok beteg ember, aki hozzám járt kezelésre, nem hazudott és egészséges volt, csak valami olyat szerettek, amit én el sem tudtam képzelni ezelőtt, de rá kellett jönnöm én is ennek a világnak a részese vagyok, csak nem tudtam róla. Eddig nem ismertem magam, sem a testem, ellenben vele, aki már az első találkozásunkkor tudta, hogy mit kell mondania annak érdekében, hogy megindítson valamit bennem, hogy beférkőzzön a fejembe. Tudta, hogy meg fogok törni, hiába próbálkozom erősnek mutatni a már leomlóban lévő falam. Mindenki azt mondta, hogy meneküljek tőle, hogy ne engedjem magamhoz közel, hiszen beteg. De, ha ő beteg, akkor én is az vagyok? Senki se mondaná el rólam, hogy szeretem az ilyen dolgokat. Én magam sem, de ő tudta, érezte. Ezernyi könyvet elolvastam az ilyen emberekről és sosem éreztem, hogy vonzana az ilyesmi, de úgy látszik, hogy ez csak a buborékom miatt volt, amit ő sikeresen kipukkasztott. Szabadjára engedte az eddigi elzárt énem és megmutatta, hogy a fájdalmat, nem mindig fájdalom követni, hanem gyönyör. Már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam, vagy róla, csak az számít, hogy én boldog vagyok vele, a fájdalom ellenére is. Mellette akarok maradni és ez így is lesz, történjék bármi.

  - Azt hiszem kicsit elfáradtál, angyalom - szabadítja ki kezeim. - Megérdemled a pihenést - nyom csókot a csuklóimra, majd kap a karjába. - Tudod szeretem amikor engedelmeskedsz nekem, de van, hogy hiányzik az az éned, amikor minden szavamnak ellenszegültél, amikor még menekültél előlem, hiába tudtad, hogy megtalállak...

  Igen menekültem előle, ellenszegültem a szavainak, de akkor még nem ismertem ezt az életet. Amikor először lépte át a küszöböm, sosem tudtam volna elképzelni, hogy egyszer kijelentem, majd, hogy nem beteg, de megtettem. Teljesen felborította az életem, egyik percről a másikra, de megérte. Megérte megismerni Harold Edward Styles-t, aki egykor még a betegem volt. De a történetem nem ezen a napon kezdődik, hanem egy átlagos hétfői napon, ami azt hittem nem lesz más a többinél. Azon a napom, amikor új betegem érkezett... amikor megérkezett ő!

Sziasztok! Amint látjátok megnyitottam az első blogom, vagy nem is az elsőt? Talán már fent vagyok más történetekkel is, csak nem ezen a neven? Meglehet, de ezt még egy kis ideig szeretném titokban tartani, ha megengeditek nekem. Úgy érzem, hogy ebben a blogban szabadjára fogom engedni a fantáziám, nem emelek határokat, mert szeretném megtudni, hogy képes vagyok-e rá. Remélem sokan olvasni fogjátok és csatlakoztok hozzám. Ez lenne a prológus, ami a jövőt mutatja be, de az első fejezetben kezdődik el a történet igazából, amikor betoppan a rendelőjébe a híres Harold Edward Styles. Remélem kíváncsiak vagytok és várjátok, hogy megérkezzen. Hamarosan jelentkezem!